Országszerte megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom leverésének évfordulóján, szombaton. A központi állami ünnepséget a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben tartották. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen koncerttel emlékeztek. Kövér László, a Fidesz elnöke szerint a 44 évvel ezelőtti magyar forradalom mutatta meg, hogy a szovjet birodalom ideológiája és gyakorlata nem a megváltás, hanem egyszerűen az erőszak.Mádl Ferenc köztársasági elnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 21-es parcellájánál rendezett csendes megemlékezésen. Az ünnepségen – a legfőbb közjogi méltóságok mellett – koszorút és virágot helyeztek el az 56-os szervezetek, a parlamenti pártok képviselői és Budapest főpolgármestere. Este az Országház előtt, a Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett őrlángra állították a forradalom lángját, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen pedig koncertet tartottak.– Az elmúlt ezer esztendőben még sohasem volt akkora esélye a magyarságnak a hosszú távú nyugodt és biztonságos gyarapodásra, mint napjainkban – mondta Kövér László, a Fidesz elnöke Veszprémben. A politikus az 1956-os forradalom leverésének évfordulója alkalmából ökumenikus istentiszteleten vett részt, majd beszédet mondott az 1956-os tevékenységéért kivégzett középiskolai tanár, Brusznyai Árpád emléktáblájánál.Kövér László beszédében rámutatott: a 44 évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc, a magyarok kiontott vére mutatta meg, hogy a szovjet birodalom nagy eszményei és nagy szavai mögött nem a megváltás, hanem egyszerű erőszak áll. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a forradalom olyan politikai, társadalmi folyamatot indított be, mely több mint 30 évvel később alkalmassá tette a nemzetet, hogy békésen, erőszak nélkül vegye kezébe sorsát, jövőjét. Kövér László sajnálatosnak nevezte, hogy korunk anyagias, fogyasztói szemléletéből fakadóan a fiatalabb generációk kevésbé érthetik meg ’56-os elődeik hősi, ám látszólag irracionális tetteit.Nem feledhetjük, hogy a szabadságharc áldozatainak álmait kell valóra váltanunk – jelentette ki Várhegyi Attila, a Fidesz országos választmányának elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulója alkalmából mondott beszédében. Hangsúlyozta: nem ismétlődhet meg a történelem azon irracionalitása, hogy a hatalom a nép nevében megnyomorítja a népet, és elüldözi azokat az embereket, akik méltóságban akarnak élni. – Nem tekinthetünk addig a jövőbe, amíg nem tisztáztuk a múltunkat – szögezte le Várhegyi Attila. Mint mondta: ahogy elítéljük Szálasit, mert vér tapad a kezéhez, úgy nem lehet szó nélkül hagyni a kommunisták tetteit sem.A politikus szerint távozniuk kellene a közéletből azoknak, akik – akár csak gondolatban is – támogatták az 1956-os szabadságharc leverését.
Olyat mutatott egy nőnek a villamoson a fotón szereplő miskolci férfi, hogy a rendőrség azóta is nagy erőkkel keresi
