A Kreml az egységes, oszthatatlan orosz állam megteremtésének céljával folytatja a régiók megregulázását. Erre a föderális központ számára kitűnő alkalmat nyújtanak az egymást követő kormányzóválasztások. Az immár nyílt nyomásgyakorlásban Putyinék nem nagyon figyelnek a módszerek tisztaságára. Ezt muttatta a hét végén zajlott kurszki és kalinyingrádi szavazás is. Az előbbi érdekessége, hogy az előző kormányzót, a nyakas Alekszandr Ruckojt, Afganisztán hősét, a később alelnökként Jelcinnel szembeszálló repülős tábornokot a Kreml már az első forduló előtt leszállásra kényszerítette.A Kreml most megmutatja, ki az úr a háznál. Szakított a jelcini politikával, amely a központ és a föderációt alkotó szövetségi szubjektumok viszonyában arra alapult, hogy mindenki annyi szuverenitást vesz magának, amennyit bír, és a regionális elit megtörésére törekszik. Putyin eddig sikerek sorát érte el e téren, kezdve azzal, hogy főkormányzókat, saját embereit ültetett a helyi kiskirályok nyakára, majd különösebb ellenállás nélkül formálta át a kormányzóságok föderációs szintű politikai képviseletét biztosító szövetségi tanácsot. Gyógyírként a kormányzóknak a Kreml létrehozta az államtanácsot. Erre – jegyzik meg a szakértők – csupán a felsőházi reformmal elégedetlen helyi elit megszelídítése miatt volt szükség, s egy idő után el fog halni.Ennél sokkal durvábban lép fel a központ a kormányzóválasztásokon. A nagypolitikából is jól ismert Alekszandr Ruckojt például a helyi bíróság 12 órával a választás előtt zárta ki a versenyből. Az, hogy a kurszki kormányzó vagyonbevallásában eltitkolt egy Volgát és néhány lakásnégyzetmétert, az oroszországi közállapotok ismeretében nevetségesnek tűnik. A letiltás mögött egyértelműen a Kreml áll, amely a hozzá nem kellőképpen lojális kormányzókat vagy megtöri, vagy ha ez nem sikerül, akkor előzetesen kiemeli a küzdelemből. Így tett Ruckojjal is, aki egy latin-amerikai banánköztársaságbeli puccshoz hasonlította az esetet. Ruckoj tehát egy törvényszerű áldozat, mint ahogy az is jól ismert fogás, hogy a kereset benyújtója, a Putyin kurszki emberének számító ellenjelölt, Viktor Szurzsikov belbiztonsági tábornok. A tegnapi második fordulóba végül húsz százalékkal került a kommunista jelölt, Mihajlov mintegy negyven százalékával szemben. Méghozzá úgy, hogy még egy kis segítségre is szüksége volt. Ruckoj utolsó esélyét jelentette volna ugyanis a választások érvénytelensége, ám az utolsó órában varázslatos módon éppenhogy ötven százalék fölé kúszott a részvételi arány. Így aztán az exalelnök keresheti igazát, a versenyt közben lefutották.Talán még ennél is nyíltabban avatkozott be a Kreml a kalinyingrádi körzet választásába. Talán azért, mert Putyin itt személyesen is érintett. Felesége, Ljudmilla ugyanis innen származik, s anyósa máig az exklávéban él. Így aztán aligha meglepő, hogy nyáron, a tengerészet napján Putyin személyes jelenlétével támogatta a jelenlegi kormányzó, Leonyid Gorbenko kihívóját, a Balti-flotta 61 éves parancsnokát, Vlagyimir Jegorov admirálist. A kampányban pedig olyan óriásplakátok árasztották el a várost, amelyeken Putyin és Jegorov képe alatt a következő felirat állt: „Új elnök! Új kormányzó! Új élet!” Az életszínvonal emelése valóban ráfér a térségre, mint ahogy Jegorov malmára hajtják a vizet a Gorbenko körüli botrányok is. A várhatóan távozó kormányzók – s ez is általános – az utolsó pillanatban még lehetőség szerint anynyit privatizálnak a saját zsebükre, amennyit bírnak. A Moszkvától 1200 kilométerre levő, az anyaországtól elszakított Kalinyingrádban például csak az egyik, nem véletlenül most felfedett botrány, hogy Gorbenko egyik helyettese elsikkasztotta a Dresdner Bank harmincmillió dolláros hitelének nagy részét. Mindezek után érthető, hogy Gorbenkóra minden nyolcadik, míg Jegorovra minden negyedik kalinyingrádi szavazna.A Kreml tehát Kalinyingrádban biztosra mehet, ám máshol sem bíz semmit a véletlenre, hogy saját, többségében váll-lapos lekötelezettjeit ültesse a kormányzóságok élére. Cseljabinszkban, Voronyezsben és a Mari Autonóm Területen a biztonsági szolgálatok emberei győztek, míg Uljanovszkban a csecsen háború egyik tábornoka. Másutt az adórendőrség próbálja jobb belátásra bírni a kormányzókat, a szverdlovszki terület első emberénél, Eduard Rosszelnél a választások közeledtével a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője, Patrusev tábornok járt, s sokat mondóan közölte, hogy Moszkvában a korrupció fellegváraként tartják számon a megyét. Ezek után aligha meglepő, hogy a hátralévő, közel harminc választás nagy részében a Kreml további térnyerését jósolják. A kérdés csak az, hogy e kétes módszerekkel elért átrendeződés kihat-e majd az állam maga után sok kívánnivalót hagyó működőképességére is, avagy csupán a rossz szájíz marad.
Olyat mutatott egy nőnek a villamoson a fotón szereplő miskolci férfi, hogy a rendőrség azóta is nagy erőkkel keresi
