A levél

Szó se róla, egyedül én vagyok a hibás, senki nem kényszerített arra, hogy elolvassam Németh Miklós levelét, amelyben bejelenti, hogy nem fogad el jelölést semmilyen pártpozícióra. Legközelebb nem is fog előfordulni, nem loptam a szememet. A mű egyetlen tanulsága – nekem leginkább a „cserben hagyni” kifejezés tetszett, bár az „azonban”-nal kezdődő mondat is jól teljesített –, hogy egy véletlen generátor lényegesen jobban ír magyarul, mint a szerző. Eredeti Németh-kézirat kevés van, másfelől viszont ezek tetszés szerint alkalmazhatók minden szituációban. Íme.„Igen komoly veszélyét érzem annak, hogy még mindig újszülött pártunk elnökének megválasztási módja olyan politikai küzdelem középpontjába kerül, amely küzdelmet meg lehet ugyan vívni, de nem lenne szabad. Túl sok energiát köt le a küzdő felek, az egymásnak tulajdonított hátsó szándékok leleplezése, és megvalósításuk megakadályozása során nemcsak egymáson, hanem a bontakozó demokrácián is súlyos sebeket ejtenek. (...) Ezért most (...) nem az elnökválasztás egyik vagy másik módja mellett kívánok érvelni, nem a különböző (...) politikusok korábbi megnyilatkozásait akarom szembeállítani mai önmagunkkal, hanem az általam ésszerűnek tartott kompromisszumra szeretnénk javaslatot tenni. A javaslat tárgyilagos mérlegeléséhez és fogadásához mindenekelőtt azt kérem: próbáljuk elkerülni és próbáljuk kikapcsolni a (...) csoportok vagy egyének önös törekvéseit, melyek gyakran úgyis csak vélelmezettek. (...) Ami engem illet, nekem sincs szándékomban egy olyan hídra lépni, aminek nincsenek pillérei, bárki is állítja, hogy ezt a hidat nekem akarják építeni. Az ilyen hidat az állványépítő kőműves segédmunkás is egyszerűen csak csapdának nevezi. De itt most olyan csapdáról van szó, amibe egész demokráciánk beleeshet. Közös felelősségünk a párt kormányozhatósága. Közös kötelességünk, hogy a (...) hatalom döntés- és akcióképességét ne korlátozzuk. A pártelnök választásának módjáról van tehát szó. (...) Én a két álláspont igazságtartalmát nem kívánom értékelni, értékelték azt éppen elegen, mások. Az elmúlt két hét éles vitái megerősítettek abban: a két álláspontot nem konfrontálni kell, hanem a legkisebb közös többszörösüket kell keresni. Éppen ezért javaslatom lényege a következő. Az átmenet bizonytalanságának csökkentése érdekében a párt válasszon elnököt, ha így látja indokoltnak, de a választás csak egy-két évre szóljon. Javaslatom (...) azt célozza, hogy ez a kérdés és egy esetleges miniszterelnökjelölt-választás kampányküzdelmei ne terheljék az előttünk álló egy-két évet, mert az tele lesz az ország szempontjából sorsdöntő teendőkkel és amúgy is nehezen elviselhető terhekkel. Kompromisszumos javaslatom elfogadása esetén lenne tehát elnökünk és nemcsak ideiglenes. Ugyanakkor a párt garanciát kap arra, hogy akaratát kifejezheti, és a többségi akarat érvényre is fog jutni. És lenne egy lélegzetvételnyi időnk, hogy ne a hatalmi pozíciókért, hanem egy valóban demokratikus hatalom igazi céljáért, a nép felemelkedéséért folytassuk küzdelmünket. Mindennek megvan tehát a maga ideje és a maga órája. (...) Ezt ajánlom mindnyájunk figyelmébe.”A fenti beszédet, amelyen minimális értelmi változtatásokat (ország és parlament helyett párt) eszközöltem, 1990. június 18-án mondta el Németh Miklós a Parlamentben, a köztársaságielnök-jelölés mikéntjéhez hozzászólva. Stílusa és mondandója azóta nem változott. Remélhetőleg a választóké igen.