Négy és fél évvel a halála után jelent meg Siklósi Örs első szólólemeze, és olyan, mintha a sírból üzenne

Kísérteties áthallások tarkítják a Ruppótlan című albumot. Siklósi Örs születésnapján, szeptember 4-én adták ki a korongot, amin az AWS egykori frontembere 2019-ben kezdett dolgozni. A korábban felénekelt dalokat a barátai fejezték be.

2025. 09. 10. 5:46
Siklósi Örs Fotó: Siklósi Örs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És bár az így megszületett Ruppótlan című albumot az AWS-hez képest jóval derűsebb hangulat jellemzi, de néhány szöveg ezúttal is olyan, mintha megjósolta volna a halálát. Rögtön a nyitódalban azt énekli, hogy ,,Vadul táncolok az összeomlással”, de a záró tétel az igazán áthallásos, amely azokkal a sorokkal indul, hogy „Vigyetek az erdőbe, hogy lássam újra a fákat / Vigyetek messzire innen, megfullasztottak a házak / Nincs nekem itt már maradásom / De a felhők felett megtalálom”. Aztán pedig jön a refrén:

Nincs nekem itt már maradásom / De a felhők felett megtalálom / S ha elnyom az erdőben az álom majd / Talán újra hazavágyom / Vigyetek vissza a helyre / Ahol élnem kellett volna / Hadd takarjon el erdő falevél takaróval

Nulla százalékban vagyok spirituális, de egészen félelmetes, hogy éppen ezek a gondolatok jártak a fejében, a halála után hallgatva pedig tényleg olyan, mintha a túlvilágról üzenne.


 

 


 

 


 


 


 

 


 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.