Több mint egy évtizeddel ezelőtt Magyarország úgy döntött, hogy munkaalapú társadalmat és családorientált gazdasági modellt épít, olyan adó- és foglalkoztatáspolitikával, amely támogatja az anyaságot. Úgy döntött, hogy a magyar vállalatok érde­keit helyezi a multinacionális cégek profitja elé. Úgy döntött, hogy megvédi határait, és megállítja az illegális migrációt. Úgy döntött, hogy megvédi a gyermekeket, és távol tartja az iskoláktól a genderideológiát. És végül úgy döntött, hogy önérdekű – igen, önző – külpolitikát folytat, amely a kapcsolatok építését és a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, a brüsszeli minták másolása helyett.

Megtanultuk, hogy a hazaszeretet összeegyeztethető a józan ésszel és a közjóval. Ez egy kijózanító felismerésen alapul: hogy a progresszív elitek rossz és antidemokratikus irányba vezetik nyugati civilizációnkat. És mi ezt ki is mondjuk. Brüsszel frusztrált emiatt, és nemcsak Magyarország és a jobboldal sikereit próbálja cáfolni, hanem lassan már a férfi és női nemek létezését, sőt a gravitáció tényét is.

Ez talán túlzásnak hangzik, de nem az. A globalista-technokrata elit szemében Brüsszelben a nemzetek Európája probléma, míg a migráció erény.
Az emberi jogi fundamentalizmust a biztonság elé helyezik, amelyet az európai emberek megérdemelnének. Egy férfi és egy nő szeretetén alapuló család, gyermekeikkel együtt, elavultnak számít, míg a nemi szerepek összezavarását bátorítják. Számukra a nyugati keresztény kultúra a múlt, amit egy semleges, multikulturális utópiának kell felváltania.

Nem meglepő módon, a történelemből nem tanulva, nem a háború befejezésére, hanem annak eszkalálására törekednek. Készek az EU-ba felvenni egy országot, amely kétségtelenül orosz agresszió áldozata – csakhogy valójában nincs helye benne.

De sikerült elérnünk egy nagy győzelmet a tengerentúlon. Donald Trump visszatérése a Fehér Házba óriási győzelem minden hazafi számára. Ugyanakkor ez csak azt jelenti, hogy Európában meg kell kétszereznünk az erőfeszítéseinket.

A magyar és lengyel konzervatívok közötti mély barátság és szövetség lehet az a tengely, amely körül egész kontinensünk sorsa megfordulhat. Ez megmagyarázza azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet az európai – és különösen a német – elit előbb Donald Tusk miniszterelnöki pozícióba juttatásába, majd Karol Nawrocki győzelmének megakadályozásába fektetett.

Marcin Romanowski kénytelen volt politikai menedékjogot kérni Magyarországon, ahol ma már a Magyar–Lengyel Szabadság Intézetének vezetője. Tusk mindent megtesz, hogy Lengyelországot elszigetelje hagyományos barátaitól, miközben a legrosszabb ellenségeivel barátkozik. Ha valakinek nem lenne világos: kommunistákról és német imperialistákról beszélünk.

Ez a folyamat az egész, baloldal uralta Euró­pában tükröződik: választásokat törölnek el, politikai ellenfeleket félemlítenek meg, pártokat tiltanak be, ellenzéki vezetőket üldöznek.

A cenzúra mindennapos és széles körű. A konzervatív gondolatot szektás gyűlölet övezi, és mémek miatt börtönbe kerülnek emberek. Európa elvesztette a világ tiszteletét, sőt aláásta a biztonságunk legfontosabb pillérét is: a transzatlanti szövetséget.

Amikor az Egyesült Államok alelnöke idejött, hogy figyelmeztessen: Európa legnagyobb veszélye nem kívülről, hanem belülről, a progresszív technokrata elitből ered – vagy amikor Trump elnök azt mondta, hogy „a migráció megöli Európát” –, figyelmeztetéseiket sértések, könnyek, depresszió, düh és gúny fogadta. Egy olyan érzelemkavalkád, amelyből teljesen hiányzott a következetesség és az önreflexió.

Ugyanez a Brüsszel – és Berlin –, amely olyan szégyentelenül beavatkozott az utóbbi két lengyel választásba, most ugyanezt a forgatókönyvet próbálja alkalmazni Magyarországon is. A mi „Tuskunkat” Magyar Péternek hívják, de ő is ugyanazt a politikai korrup­ciót és szellemi romlást képviseli, mint a rossz Donald – nem az amerikai, hanem az itteni.

Mint Tusk, ő sem a nemzeti érdeket, hanem Brüsszel érdekeit szolgálja. Adóemelés, szociális és családtámogatások megvágása a célja. Végrehajtja a parancsokat, és követi a megmaradt liberális birodalom dogmáit.

Ez minden körülmények között szégyenletes, de egy olyan időszakban, amikor a woke-birodalom kontinensünket gazdasági, társadalmi és biztonsági összeomlás szélére sodorta, ez a viselkedés egyszerűen undorító.

Perifériából példakép: Közép-Európának egykor utánoznia kellett volna másokat, ma taníthatja őket. A magyar–lengyel szövetség él, és folytatjuk harcunkat nemcsak saját szabadságunkért, hanem azért is, hogy Európa felszabaduljon.

Németek, csehek, szlovének, francia és holland barátaink is hamarosan csatlakoznak a szuverén európai nemzetek sorához, amelyeket a nép által választott politikusok kormányoznak, és az örök értékek vezérelnek: Isten, haza és család.

Európa jövője fényes, barátaim!

Isten áldja Lengyelországot, és Isten áldja Magyarországot!

(A 34. Gazdasági Fórumon a lengyelországi Karpaczban 2025. szeptember 4-én elhangzott beszéd szerkesztett változata.)