A „Papa” váratlan bejelentése

Villányi Károly
2000. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sándor István, a „Papa” nem járul hozzá, hogy az olajbizottság nyilvánosságra hozza a testület zárt ülésén általa elmondottakat. A bizottság tagjainak többsége viszont változatlanul úgy véli: nyilvánosságra kell hozni a tudomásukra jutott adatokat. A testület ma további meghallgatásokkal folytatja munkáját.Orbán Péter, országos rendőrfőkapitányt, illetve helyettesét, Ferenczi Lászlót is meghallgatja ma a parlament olaj- és korrupciós ügyeket feltáró vizsgálóbizottsága. A testület tagjai továbbá kérdéseket kívánnak feltenni a Békés megyében tisztázatlan körülmények között történt rendőrhalálokkal kapcsolatban a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata volt és jelenlegi vezetőinek. Az ügyben mások mellett meghallgatják Turi Andrást, a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatalának osztályvezetőjét, illetve Gál Lászlót, Békés megye egykori rendőrfőkapitányát.Az előzetes letartóztatásban lévő Sándor István, akit a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori főnyomozójaként hallgatott meg múlt héten az olajbizottság, nem járul hozzá az általa zárt ülésen az ügyészség épületében elmondottak nyilvánosságra hozatalához. Mint ismeretes, Sándor István korábban kizárólag nyilvános ülésen akart vallomást tenni, ezért az olajbizottság tagjait meglehetősen váratlanul érte az egykori főrendőr lépése.Pallag László, az olajbizottság kisgazda elnöke ugyanakkor továbbra is azon a véleményen van, hogy a Sándor István meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet nyilvánosságra kell hozni. Koródi Mária (SZDSZ) azt javasolja, hogy a jegyzőkönyvet küldjék meg Sándor István részére, mielőtt azt a bizottság közzéteszi. Balogh László az MDF részéről viszont a vallomás nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza, csakúgy mint Tóth Károly, a testület szocialista tagja. Lentner Csaba (MIÉP) lapunkkal közölte: javasolja a bizottságnak, hogy a Sándor István által elmondottakra vonatkozóan a nyomozati szervektől kérje be a főnyomozó szavait alátámasztó összefoglaló jelentéseket, emlékeztetőket.Lapunk úgy tudja, hogy Sándor István többórás meghallgatásán aktív politikusokat is megnevezett, köztük Karl Imrét (MSZP), Csintalan Sándort (MSZP), Atyánszky Györgyöt (FKGP), Lányi Zsoltot (FKGP), illetve Pintér Sándor jelenlegi belügyminisztert. Információink szerint beszélt továbbá egy olyan vasúti szerelvényről, amelyet az MSZP nyomására kellett „levámolni” az előző parlamenti ciklusban. Sándor számos rendőrt, ügyészt és vámost is kapcsolatba hozott olajügyekkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.