A távolság legy364zése – kerül364 úton

Innen Európából, a világot meghódító „civilizáció” bölcsôjébôl, ahol ma már Magyarországon sem kell kilométereket kutyagolni, ha az ember telefonálni akar, szinte elképzelhetetlen, hogy ma élô emberek nagyobb része úgy fog meghalni, hogy életében egyszer sem beszélt telefonon. Pedig Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában még vannak fehér foltok, ahova nemhogy a telefon, de a kábeltévés társaságok üzletkötôi sem jutottak még el. Ahogy a múlt század második fele óta mind a mai napig folyamatosan fektetik le a tenger fenekére a réz-, újabban az üvegszálas kábelkötegeket, elképzelhetô lenne, hogy elôbb-utóbb e fehér foltokig is elérnek hálóikkal a befektetôk bizalmát élvezô társaságok. Elképzelhetô, de nem nagyon valószínû. Nem lenne gazdaságos, mert csak évtizedek múlva alakulna ki ezen gerinchálózatok körül az adatokat, a beszédet az emberekig elvivô alsóbbrendû gerincvonalak, elôfizetôi hurkok szövedéke. A megoldás csak az egymással és a világgal másfajta, valamilyen rádiós kapcsolatban lévô szigetek, oázisok, teleházak hálózata lehet.További kérdés, hogy hova érdemes telepíteni a rádiós adatközpontok felsô kapcsolatát. Nyilván valahova a szélére, oda, ahova már eljutnak a karvastagságú üvegszál kötegek is. Az összeköttetés pedig megoldható – napelemes, szélgépes áramforrással ellátott, távolról felügyelhetô – földi átjátszóállomások sorozatával. De megoldható mûholdak segítségével is. A mûholdas adatátvitelnek, a mûholdas kommunikációnak megvannak a maga pozíciói a világban, és biztos a helye az adat- és beszédforgalom világszéles lebonyolításában. Miután azonban közvetlenül csak nagyon kevesen találkoznak vele, keveset is tudunk róla. Ebben az összeállításban tudásunk ez irányú fehér foltjaiból igyekszünk eltüntetni néhányat.