Az Országgyűlés tegnap szavazott az adótörvények 2001–2002-es módosításairól. Az adórendszer jövőre és 2002-ben nem változik lényegesen, ám a változtatásokkal jelentősen könnyebbé válik a családosok és a kisvállalkozások helyzete. A következő két évben ugyanakkor csökken az átlagos adóteher.A jövő évre vonatkozó változtatások közül a legnagyobb hatású a személyi jövedelemadóban a családi kedvezmény rendszerének továbbfejlesztése. A módosítások összességükben mintegy 63 milliárd forint megtakarítást jelentenek a lakosságnak, amelyből 32 milliárd forint a családok támogatása és 31 milliárd az adótábla valorizálása.Az adó alól mentesített éves jövedelem egy gyermek esetén 400 ezer forint, két gyermek esetén 642 ezer, három gyermek esetén pedig 1,35 millió forint évente, fejenként. Ez az előző évi mértékhez képest 21,2 százalékos, 39,8 százalékos, illetve 105,4 százalékos növekedést jelent. A családi kedvezmény a megszületett gyermekkel azonos mértékben kiterjed a fogantatást követő 91. naptól a magzatra is. A családi kedvezmény annyiban bővül, hogy a többgyermekes családokban a gyermekek nem veszítik el az elért jogosultságot. (Például a háromgyermekes családban akkor is a magasabb összegű kedvezményt lehet igénybe venni, ha már csak egy gyermek után jár a nevelési ellátás, de annak megállapításánál testvéreit figyelembe veszik.)A jövő évre javasolt adótábla szerint évi 480 ezer jövedelemig 20 százalék, 480 ezer és 1,05 millió forint között 30 százalék, 1,05 millió forint fölött pedig 40 százalék szja-t kell fizetni. 2002-ben 600 ezer forint évi jövedelemig 20 százalékos lenne az szja-teher, 600 ezer és 1,2 millió forint között 30 százalék, 1,2 millió forint jövedelem fölött pedig 40 százalék.A kis- és középvállalkozásokat érintő legfontosabb változások közé sorolható, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató egyéni vállalkozók – az adóalap összegéig, de legfeljebb tízmillió forintig – beruházáshoz kapcsolódó kedvezményt vehetnek igénybe.A fejlesztési források bővítésére a kisvállalkozások adókedvezményt érvényesíthetnek a december 31-ét követően megkötött hitelszerződés alapján igénybe vett beruházási hitelre fizetett kamat után. A kedvezmény a kamat 40 százaléka, legfeljebb évi ötmillió forint lehet.A kutatás-fejlesztésre fordított összeget teljes egészében le lehet vonni az adóalapból, emellett százezer forintról kétszázezer forintra emelkedik azon tárgyi eszközök értéke, amelyeknél a számviteli törvény szerinti értékcsökkenés érvényesíthető. A tárgyi eszközök egyösszegű értékcsökkenési leírási lehetőségének értékhatára a jelenlegi harmincezer forintról jövő évtől ötvenezer forintra módosul, ez a változtatás a társas, illetve az egyéni vállalkozókra is vonatkozik.Az egyéni vállalkozókra vonatkozóan lényeges módosítás – az átalányadózás kiterjesztésére –, hogy a szja-törvényben nem meghatározott tevékenységet végző, főfoglalkozású egyéni vállalkozók esetében a jelenlegi 35 százalékról 40 százalékra, a kiegészítő tevékenységet végzőknél pedig 17 százalékról 25 százalékra emelkedik a vélelmezett költséghányad. A kiskereskedelmi tevékenység végzése esetében az átalányadózás választásának bevételi határa 15 millió forintról 18 millió forintra emelkedik.Az általános forgalmi adónál lehetőség nyílik arra, hogy azok az adózók, akiknek az éves bevétele a nyolcmillió forintot nem éri el, a tárgyévet megelőző év utolsó adómegállapítási időszakáról benyújtott bevallásukkal egyidejűleg nyilatkozzanak arról, hogy az éves bevallás helyett a tárgyévben negyedéves bevallási rendszert választanak. A taxis egyéni vállalkozók számára lehetővé válik a beszerzett személygépkocsi általános forgalmi adójának, valamint a vásárolt üzemanyag áfájának visszaigénylése is. A jövedéki adó rendszerében 2001-ben jellemzően hatszázalékos, a rákövetkező évben pedig ötszázalékos adómérték-emelés érvényesül. A közösségiminimum-szinttől való elmaradás, illetve az ehhez történő fokozatos közelítés miatt a jövő évben hat százalékot meghaladóan nő a gyümölcspálinka, a borpárlat, a köztes alkoholtermék és a cigaretta tételes adója.Az illetékszabályozásban változás az, hogy mentességet élvez a vagyonátruházási illeték alól a 30 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakásnak az első megvásárlása. Emellett illetékmentességet élvez az orvosi praxis első alkalommal történő értékesítése is.A társadalombiztosítás szabályozásában végrehajtott módosítások következtében jövő évben és 2002-ben két-két százalékponttal csökkennek a munkaadói tb-járulékok, így a jelenlegi 33 százalékos járulékteher 2001-ben 31, 2002-ben pedig 29 százalékosra mérséklődik. A tételes egészségügyi hozzájárulás összege az infláció mértékével összefüggésben 3900 forintról 4200 forintra emelkedik, 2002. január elsejétől pedig 4500 forintra módosul. Jövő évtől megszűnik a háromszázalékos egyéni egészségbiztosítási járulékfizetés háromszázalékos felső határa. Ezzel egyidejűleg a táppénzjogosultságnál nem lesz a táppénz felső határára korlátozás. A minimálbér-emeléssel összefüggésben az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba, a tag javára befizetett tagdíj járulékfizetés alóli mentességének felső határa a minimálbér 115 százalékáról a mindenkori minimálbérre változik: azoknál a járulékfizetőknél, ahol a járulékfizetési kötelezettség a minimálbérhez kötődik (egyéni és társas vállalkozás), nem változik a járulékalap.Megváltozik a visszalépési határidő a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszert önkéntesen választók részére: a jelenlegi, 2000. december 31-i határidő 2002. december 31-ig meghosszabbodik. A gyed felső határa 2001-ben a 40 ezer forintos minimálbér kétszerese, 2002-ben pedig az infláció figyelembevételével növekszik.
Napi sudoku
