A világ egyik legbiztonságosabb tőzsdéjeként tartják számon a Budapesti Értéktőzsdét, amióta a Multi Market Trading System (MMTS) távkereskedési rendszerét használja. A tőzsdetanács legutóbbi ülését követő sajtótájékoztatón, tegnap Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója, valamint az MMTS-projektet megvalósító konzorcium képviselői is eredményesnek ítélték az október 25. óta teljeskörűen kiépített, 2,3 milliárd forintba kerülő távkereskedési rendszert. A tanács a hétfői ülésen döntött a részvények kategóriarendszerének átalakításáról. A jelenlegi A, B és C osztályú besorolást két kategória váltja fel hamarosan, ezenkívül az ügyvezető igazgató felhatalmazást kapott egy harmadik kategória elindítására, amelybe a jelenlegi feltételeknél könnyebben juthatnak majd be az új, de ígéretes növekedés előtt álló társaságok. Dunavölgyi Mária erről elmondta: mivel ezek a rövid előéletű cégek fokozott befektetői kockázatokat hordoznak, hangsúlyozottan megkövetelik tőlük az átláthatóságot, s negyedévenként lesznek kötelesek mérlegadataikat közzétenni. Az új kategória akkor indulhat, ha lesz néhány, a feltételeknek megfelelő társaság, amely részvényeinek bevezetését kezdeményezi.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
