Átriumos irodaházat épít a Terra-Dom

Czövek Olivér
2000. 11. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átrium formájú irodaház alapkőletétele lesz a hónap közepén a Terraparkban. Az építkezésbe a beruházó hasznosítás nélkül kezdett bele, de a kivitelezést úgy oldja meg, hogy akár egy, akár több bérlőnek is kiadhassa az épületet. A tervek szerint az irodaházat 2002 februárjában adják át. A Terraparkot eddig harmadrészben építették be, a százszázalékos beépítettség 200 milió márkába, mai áron 27 milliárd forintba kerül.E hónap közepén teszik le a Terraparkban az úgynevezett B tömbben épülő irodaház alapkövét, Budaörs nyugati részén, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakasza mellett, az Ikea és az Auchan áruházak mögött fekvő, összesen tizenhat hektáros területen. Egy kör alakú, átriumszerű, föld fölött négyszintes, 19 ezer négyzetméter bruttó területű irodaházat épít a beruházó, a német és magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Terra-Dom Kft. A cég ügyvezetője Heczey Georg elmondta: a különböző építkezési ütemeknél gyakorlatilag nyomon követhető az infrastrukturális fejlődés, a mostani szakaszban értelemszerűen a legfejlettebb technikát alkalmazzák. A különböző hálózatok, kábelek könnyed kezelhetősége, rugalmas vezethetősége érdekében álmennyezetet és álpadlót is építenek, ezzel a rendszer végpontjai idő közben bármikor variálhatók, tehát nem a berendezést kell a csatlakozópontokhoz igazítani, hanem fordítva. Ennek előnye, hogy helyiségenként, tehát egyéni kívánságoknak megfelelően szabályozható a hőmérséklet, és nem csupán irodaszinten, ebből kifolyólag lényegesen gazdaságosabb is a kétcsövesnél. Ez egyúttal az energiaszolgáltatási tarifa megállapítását is segíti, hiszen számon tartja a csúcsidőket éppen úgy, mint a minimális fogyasztási periódusokat. A beruházás értékét növelő technológiák hosszabb távon ugyanakkor kisebb kockázatot jelentenek, hiszen míg Budapesten az üzemeltetési díj 5–7 márka között változik négyzetméterenként havonta, addig a Terraparkban 3,5 márkát kér el az üzemeltető, és a bérleti díjak sem érik el a fővárosi szintet, havonta, négyzetméterenként huszonöt márkát kérnek.Mivel a befektető nem talált megfelelő vállalkozót a Terrapark üzemeltetésére, saját facility managementet (épületüzemeltetőt) alakított ki. A Terra-Dom Kft. még 1994-ben vágott bele a budaörsi irodakomplexum építésébe. Akkoriban kizárólag saját tőkéből építkeztek, hitelhez egyáltalán nem jutottak. A terület déli részén, a D tömbön építettek két kisebb irodaépületet, ezekbe költözött 1996-ban a Pannon GSM, amelyik később további épületeket rendelt, így lett összesen nyolc irodaépülete, mígnem a központi irodaházat is a Terraparkban építtette meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.