A hét elején dönt az Alkotmánybíróság a türelmi zónák kijelölésével kapcsolatos beadványról. Mint ismeretes, a maffiatörvény szeptemberi módosítását Mádl Ferenc köztársasági elnök támadta meg, mert szerinte alkotmányellenes, hogy a Belügyminisztérium jelölheti ki a türelmi zónákat az önkormányzatok helyett. A beadvány elkészítése az államfő első érdemi döntése volt.Mádl Ferenc szerint alkotmá-nyossági aggályokat vet fel a maffiatörvény szeptemberi módosítása, ezért a jogszabályt előzetes normakontrollra megküldte az Alkotmánybíróságnak. Mint ismeretes, a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag tavaly szeptember elsején lépett hatályba, és hat hónapot adott az önkormányzatoknak, hogy a prostitúció tömeges megjelenése esetén rendeletben türelmi zónát jelöljön ki. Az ország önkormányzatai közül egyedül Budapest ismerte el, hogy közigazgatási határain belül tömeges a prostitúció, ám türelmi zónát a kerületek ellenállása miatt nem jelölt ki. Juharos Róbert, a VIII. kerület fideszes országgyűlési és fővárosi képviselője módosító indítványt nyújtott be, amelynek értelmében a Belügyminisztérium jelölheti ki a türelmi zónákat, ha az önkormányzatok nem teszik meg. A képviselő szerint ugyanis szankcionálni kell a mulasztásos törvénysértést.A parlament elfogadta a javaslatot, ám Mádl Ferenc nem írta alá, mert úgy vélekedett: az alkotmány szerint a helyhatóságokat megillető rendeletalkotási jog olyan alapjog, amely a központi közigazgatással szemben védi az önkormányzatok önállóságát. A köztársasági elnök álláspontja szerint a türelmi zónák kijelölése olyan önkormányzati ügy, amelyben a belügyminiszter döntése az önkormányzatokat megillető hatáskör tényleges elvonásához vezethet.Ha az Alkotmánybíróság a hét eleji teljes ülésén egyetért a köztársasági elnök beadványával, a törvénymódosítás nem lép hatályba, tehát továbbra is az önkormányzatok jelölhetik ki a türelmi zónát saját közigazgatási határaikon belül. Ha a taláros testület elutasítja Mádl Ferenc álláspontját, akkor a köztársasági elnök kénytelen lesz kihirdetni a törvényt, a Belügyminisztérium pedig megkezdheti a zónakijelöléshez szükséges egyeztetéseket.
Az Ab a zónákról
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!