Az ügyvéd mint olyan

Vathy Zsuzsa
2000. 11. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Apánk ügyvéd volt, mi, három gyereke pedig óvodás korunktól tanulói és kaján, csodálkozó nézői az igazságszolgáltatásnak. Tízéves lehettem, amikor hallom, hogy apám a szomszéd szobában azt mondja ügyfelének, Toracz Gézának, Deli Lajosnak, Szommer Mihálynak vagy a négy Mátis testvér valamelyikének: jegyezze meg, az ügyvéd, ha kell, a csillagot is letagadja az égről! Mikor elmegy a már felvilágosult ügyfél, nővérem (11), öcsém (6), én (10) berontunk „az irodába”, vagyis a másik szobába, amely egyúttal a hálószobánk is, mert ekkor irodástul együtt összesen két szobánk volt, de ez bennünket, gyerekeket egyáltalán nem zavart, sőt, és számon kérjük apánktól: hogyhogy a csillagot is az égről? Neked szabad? Neki szabad? Csak nekünk nem szabad? Csak nekünk kell igazat mondanunk? És a ne ölj? Ne lopj? Az se számít?Apánknak szemmel láthatóan tetszenek a felbolydult gyerekei; mégse volt hiába az a néhány nyakleves, pofon, térdepeltetés, az ő gyerekei már tudnak néhány dolgot a világról. Bizony, mondja, hazudni ezután sem szabad, és ha megtudja, hogy valamelyikünk egyszer nem mondott igazat, úgy ellátja a baját, hogy míg él, megemlegeti. Aztán mond valamit a foglalkozásáról, a törvényekről és azokról az emberekről, akik nem tudják magukat megvédeni – nem emlékszem rá pontosan, mit mondott, olyasféle lehetett, amit valamennyien Montaigne-től tanultunk: hogy az igazság sem az a nagyszerű dolog, ami magától, önerejéből érvényesülni tudna. Ebben persze nincs benne, hogy a csillagot is az égről, de ha nincs, nincs, mindent ne kívánjunk.Az ügyvédi foglalkozás lényege ezután mégiscsak úgy fogalmazódott meg bennünk, gyerekekben, hogy bár vannak különlegesen rossz példák, de az ügyvéd arra való, hogy védelmezze a nyomorult embert, aki nem ismeri a törvényt, s ha el akarják venni (a rokonai, az állam, az ellenségei), ami neki jár, ne engedje. Viszont szerezzen a gyereknek apát, de legalább gyerektartást, derítse ki, hogy a ló, amelyet hamis állatorvosi papírokkal adtak el, mennyit ér, és ha valaki lopott, csalt, kirabolt valakit, kapja meg érte a büntetését. Ha pedig olyan dolgot kér tőle valaki, amit nem tud összeegyeztetni a lelkiismeretével, ne vállalja el.Gyerekkorunk morbid-regényes szórakozásai közé tartozott, hogy a nővéremmel nyaranta áttanulmányoztuk a padlásra (megőrzésre) felvitt aktákat. Természetesen a legizgalmasabbakat: házasságtörés, tetanuszinjekció okozta halál (boncolási jegyzőkönyvvel), végrendelet-hamisítás, néha pedig egy-egy vidéki Casanova szélhámosságai.Amikor elkerültünk hazulról, ez a szórakozás véget ért, apánk pedig kapott egy értesítést, hogy bizonyos kormányrendeletre hivatkozva bizonyos bizottság megállapítja: az ügyvédi hivatás gyakorlására nem alkalmas. Kamarai tagsága megszűnik, az ügyvédi foglalkozást (épp negyven éve kezdett hozzá) nem folytathatja tovább. Rajta kívül több száz, de lehet, hogy ezernél is több kollégája kapott ugyanilyen papírt. A dátum 1958 augusztusa volt, a rendelet valamivel korábbi, márciusi.Abban az évben – 1956 után először – az április 4-i ünnepségekre népes szovjet delegáció érkezett. A Hősök terén Hruscsov ujjongva rázta két magyar politikustársa kezét, euforikus szónoklatot tartott Csepelen, onnét Miskolcra vitték, a Lenin Kohászati Művekbe, azután beszédet tartott a tudósoknak, akadémikusoknak, művészeknek is, megígérte, mindent megtesznek, hogy megkönnyítsék „az értelmiség áttérését a szocialista útra”. Ezúttal egy hétig tartott a magas vendégek látogatása, amikor elmentek, már lehetett készülni május elsejére, s ez a konszolidáció újabb demonstrációja lehetett.Közben azért Nezvál igazságügy-miniszter április végén megjelentetett egy cikket annak magyarázatául, mi tette szükségessé az ügyvédeket érintő márciusi rendeletet. Hogy lehet eltűrni, kérdezte, hogy nálunk több ügyvéd van, mint a kapitalistáknál? Valamennyi szocialista országban már évekkel ezelőtt megtisztították az ügyvédi kart, itt az ideje, hogy mi is megszabaduljunk azoktól, akiknek a működése erkölcsi vagy politikai okokból nemkívánatos.Miért a politikai? Az ügyvéd a feudalizmusban a földbirtokosok, a kapitalizmusban a burzsoázia érdekeit védte. Jöjjön létre végre olyan ügyvédi kar, amelyik a dolgozók jogait védi!Ami az erkölcsi elvárást illeti: a megújult ügyvédi kamarába csak büntetlen előéletű, feddhetetlen magyar állampolgárok kerülhetnek be. Olyan emberek, akik „az ellenforradalom” idején aktív, ellenséges tevékenységet folytattak, ne számítsanak semmi jóra! És hozzáteszi: az ügyvédek társadalmi megbecsülését a régóta hiányzó rendelet biztosan megnöveli.Létrejött az új kamara, akik kimaradtak, kimaradtak, az élet ment tovább. Eltelt negyven év. Most megint új helyzet van. És megint sok az ügyvéd. Pedig nem mindenki maradt a pályán. Sokan politikusok lettek. Társadalomtudósok. Filozófusok. Írók, költők. Néhányan pedig világhírű csalók. Éleslátásukkal felfedezték, hogy kivételes időkben élnek, akkor, amikor félországnyi vagyonokat lehet elsikkasztani, megszerezni ügyfeleiknek, maguknak. Ügyvédi eskü, igazságosság, az emberek java? Semmire nem kötelezte őket.De voltak másféle pályamódosítások is. Egykori államvédelmis nyomozók, verőemberek, rendőrtisztek, főhivatású besúgók, felcserélve a börtön és rendőrség mindig izzadság- és húgyszagú irodáit, ügyvédnek mentek. Hiszen feddhetetlenek. Sőt ha életük alkonyán összeadják jó és rossz cselekedeteiket, az is kijöhet, hogy az emberiség jótevői voltak.Gimnazista koromban még ügyvéd szerettem volna lenni én is a már említett gyerekkor miatt. Mindig nagyra becsültem az elhivatott ügyvédeket. Most mégis azon kapom magam, hogy fiamtól, aki jogi tanulmányai közepe táján tart, ijedten kérdezem: ugye, kisfiam, nem leszel ügyvéd? Ugye, nem ügyvéd leszel? Utána elhallgatok és megfogadom, soha többet ilyet nem kérdezek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.