Egyszázalékra csökkent a republikánus jelölt, George W. Bush előnye az utolsó közvélemény-kutatásokon. Ezek után már valóban megjósolhatatlan az elnökválasztás kimenetele.Magyar idő szerint szerda hajnalban kiderül, hogy ki lesz az Egyesült Államok 43. elnöke. A két elnökjelölt, a republikánusGeorge W. Bush texasi kormányzó és a demokrata Al Gore jelenlegi alelnök az utolsó napokat arra használja fel, hogy szinte minden fórumon megjelenjen, és szavazásra szólítsa fel az embereket.Al Gore egyhuzamban harminc órát töltött kampányolással. A demokrata elnökjelölt Missouri, Michigan, Iowa és Florida államokban töltötte az utolsó napot. Az iowai Waterlooban hétszáz ember előtt tartott beszédet, majd hajnalban egy traktorgyár munkásaival beszélgetett. A tervek szerint a sokak által „kulcsállamnak” tekintett Floridában fog gyűlést tartani a választás napján, majd hazatér Tennessee államba, és ott várja be az eredményeket.Ezalatt Bush Tennessee, Wisconsin, Iowa és Arkansas államokat kereste föl, azután szintén a negyedik legnagyobb elektori bázissal rendelkező Floridát vette célba, ahol öt városban tartott beszédet. Az éjszakát Orlandóban töltötte, ahonnan csak ma, a választás napján érkezik haza Texasba. Floridai útján végigkísérte testvére, Jeb Bush is, aki a déli állam jelenlegi kormányzója.A legfrissebb, vasárnap elvégzett közvélemény-kutatás adatai szerint az amerikai elnökválasztás előtt két nappal ifjabb George Bush republikánus jelölt előnye egy százalékpontra zsugorodott demokrata riválisával, Al Gore-ral szemben, és hat kulcsfontosságú államban továbbra is a megjósolhatatlanságig szoros a verseny.A Reuters és az MSNBC megbízásából készített országos felmérés szerint a biztos szavazók körében a texasi kormányzó 47 százalékkal áll az élen az alelnök 46 százalékával szemben, tehát ez alapján a választás kimenetele abszolút kétesélyes.A zöldek jelöltje, Ralph Nader ötszázalékos, a reformpárti Pat Buchanan és a libertariánus Harry Browne pedig egyaránt egy-egy százalékos támogatottságot mondhat magáénak. Különösen Nader szerepe válhat kulcsfontosságúvá, mivel ő elsősorban a demokratáktól csenhet el szavazatokat és a mostanihoz hasonló szoros versengésben ez döntő lehet.
Orbán Viktor bejegyzésével van tele az olasz sajtó
