Balsikerdíj: 804 millió

Molnár Pál
2000. 11. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy miniszter és egy pártelnök bukott bele a Horn-kormány leghíresebb politikai botrányába: a Tocsik-ügy néven ismertté vált korrupciós ügybe. A skandalum 1996 szeptemberében tört ki, ámde négy esztendő is kevés volt lezárásához. E héten a Tocsik-ügy folytatásaként tanúkat hallgattak meg a Fővárosi Bíróságon: a felperes a Legfőbb Ügyészség, az alperes az ÁPV Rt. és Tocsik Márta. Ez utóbbi vállalkozó 804 millió forint sikerdíjat vett föl a Szokai Imre elnökölte ÁPV Rt.-től.Csalás, hanyag kezelés, befolyással való üzérkedés volt a vád az összesen kilenc vádlott ellen az 1997. november 27-én a Fővárosi Bíróságon megkezdett pörben. Az utóbbi váddal kellett szembenéznie Boldvai Lászlónak, az MSZP pénztárnokának és az SZDSZ-hez közel állóként emlegetett Budai György üzletembernek. Az ítélet már a következő kormányzati ciklusra csúszott át: 1999. február 8-án bűncselekmény hiányában felmentették Tocsik Mártát, ugyanakkor tíz hónap fogházbüntetést kapott Boldvai László MSZP-s országgyűlési képviselő és hat hónap fogházbüntetést Budai György vállalkozó. Az ítéletek ellen a megbízott jogászok természetesen föllebbeztek. Politikailag fölöttébb kínos esetek bőven adódtak a Tocsik-ügy rétestésztaként nyúló perében. Nemcsak az, hogy 1996. október 6-án – részben a koalíciós társ, az SZDSZ nyomására – Horn Gyula kormányfő leváltotta Suchman Tamás magánosítási minisztert, majd 1997. április 16-án az SZDSZ pártelnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról is kénytelen volt lemondani maga a korábbi nyomásgyakorló, Pető Iván is. A még különlegesebb fejlemény a rendőrségi kihallgatásokon és a bírósági tárgyaláson jött felszínre. Tocsik Márta az első vallomásában, 1996 októberében feltárta: a Bajor sörözőben történt találkozójukon Boldvai László szocialista képviselő és Budai György vállalkozó közölték vele, hogy az állami vagyonkezelő koalíciós vezetés alatt áll, s így az MSZP és az SZDSZ is kapni óhajt a sikerdíjból... A két férfiú utalt felső kapcsolataira, sőt állítólag fenyegettek is: ha Tocsik nem utal át az egyik sikerdíjrészletből 25-25 százalékot, elveszítheti az üzletet. Tocsik erre átadott 112-112 millió forintot az Arány Rt.-nek és az Utilitas Rt.-nek.Az üzletasszony eme vallomása után egy nappal, 1996 októberében az Arány Rt. váratlanul visszautalt Tocsik számlájára 230,6 millió forintot, az Utilitas Rt. pedig a Fővárosi Bíróság letéti számlájára továbbított 112 milliót. Később azonban Tocsik visszavonta e fontos, pontos, részletgazdag vallomását, állítván: erős idegcsillapítók hatása alatt állt... Csak találgathatjuk, mi történt közben, az idegcsillapítók után került-e más tényezők hatása alá a vállalkozó... Mindamellett Diós Erzsébet bírónő bizonyítottnak tekintette, hogy Tocsik Mártát megzsarolták, s „utasították”, hogy a szakértői díj felét utalja át az említett cégeknek. Diós bizonyosnak látta azt is, hogy Boldvai és Budai pártcélokra kértek pénzt.Az ítélet óta Boldvai László – bár néhány sorral hátrább ültették – zavartalanul működik a parlamentben. Furcsa ez akkor, amikor az MSZP a közélet megtisztítását gyakran sürgeti. Európában ugyanis nem törvénysértéssel gyanúsítottak alkotják a törvényeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.