Három palesztin fiatal vesztette életét az izraeliek és a palesztinok közötti tegnapi összecsapásokban. Az egyik fiatalember a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó Erez közelében esett áldozatul az izraeli hadsereg lövedékeinek, a másik fiatal a karni átkelőhely közelében, a harmadik pedig az észak-ciszjordániai Dzseníntől nem messze vesztette életét.A Gázai övezetben, Han Junesz település határában harmincezer palesztin vonult pénteken az utcákra, azzal fenyegetőzve, hogy meggyilkolják Ehud Barak izraeli kormányfőt. A tüntetők bosszúért kiáltottak Huszein Szajef Abejadnak, a Jasszer Arafat palesztin vezető által irányított Fatah mozgalom egyik vezetőjének a haláláért. A helyszínre kirendelt izraeli katonák és a megmozdulás résztvevői között kisebb összetűzésekre került sor.Izrael – Han Junesz és Rafah magasságában – tegnap hajnalban lezárta a Gázai övezet földközi-tengeri partvidékének felségvizeit. A hatóságok azután döntöttek így, hogy november 7-én nem messze az egyiptomi határtól egy palesztin merényletet kísérelt meg az izraeli flotta egyik hajója ellen.Robbanás történt Kelet-Jeruzsálemben, amelyben egy izraeli rendőr könnyebben megsérült. Az izraeli rendőrség szerint távirányítású pokolgép robbant. Az AFP francia hírügynökség úgy értesült, hogy a rendőrök palesztin merényletre gyanakszanak, amelynek célpontja a helyszínen őrséget biztosító rendőri egység volt. A merényletet néhány órával Huszein Szajef Abejad betlehemi temetése előtt követték el.Eközben Szalim Zanun, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet központi tanácsának elnöke bejelentette, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a tanács november 15-ig nem ül össze, hogy megvitassa a független palesztin állam egyoldalú kikiáltásának lehetőségét. Az új időpontról Jasszer Arafat és Szalim Zanun közösen döntenek.Ehud Barak izraeli kormányfő tegnap azt közölte: nem számít arra, hogy Bill Clinton amerikai elnökkel folytatott tárgyalásainak eredményeképpen újrakezdődnének az izraeli–palesztin béketárgyalások. Barak kevés reményt fűz a vasárnapi washingtoni megbeszélésekhez, de abban bízik, hogy sikerül véget vetni a véres konfliktusoknak. Az izraeli miniszterelnök több mint két héttel ezelőtt felfüggesztette a béketárgyalásokat.Jasszer Arafat palesztin vezető kijelentette: nem ellenzi egy újabb izraeli–palesztin csúcstalálkozó összehívását. A palesztin vezető a nap folyamán megbeszélést folytatott Clinton elnökkel és Madeleine Albright külügyminiszter asszonynyal, és hangsúlyozta: a „pozitív és alkotó szellemű” találkozón megvizsgáltak minden problémát, ideértve a nemzetközi erő kivezénylésére tett palesztin javaslatot is.Megerősítette: teljes mértékben elkötelezett a békekötés mellett. Arafat kikelt magából, amikor egy újságíró azt kérdezte tőle, hogy hajlandó-e a nyilvánosság előtt elítélni az erőszakot.„Nem én vagyok az, aki elkezdte az erőszakot. Nem én vagyok az, aki jelen pillanatban támadja az izraelieket, és az én tankjaim nem fogták ostromgyűrűbe az izraeli városokat. Én nem vezényeltem ki a hadsereget, sem pedig a harckocsijaimat, a légierőmet, a nehézfegyvereimet és a tüzérségemet sem” – replikázott a palesztin vezető.
Nem létezik nemzeti szuverenitás Manfred Weber szerint
