Hivatalába lépett az új jugoszláv szövetségi kormány, miután szombaton este az új szövetségi szkupstina két háza a külön-külön megtartott üléseken bizalmat szavazott neki, s ezzel a szeptemberi választások győztesei teljesen konszolidálták hatalmukat. A koalíciós kormányt a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS), a Crna Gora-i Szocialista Néppárt (SNP), a Crna Gora-i Szerb Néppárt (SNP) és a G17 Plusz alkotja. Nevezhető hárompártinak is, ha a másfél tucatnyi pártot tömörítő DOS-t egységes politikai szervezetnek minősítenénk, s ha a G17-et nem tekintjük politikai szervezetnek. (Egyébként a koalíciós partnerek száma húsznál is több.) Ha a montenegrói néppártiak már nem tekinthetők a szerb szocialisták szövetségesének, akkor Milosevics emberei teljesen kiszorultak a fontos szövetségi tisztségekből.A titkos szavazást Zoran Zsizsics kormányfő expozéjáról folytatott hétórás vita előzte meg. Az új miniszterelnök a kabinet legfontosabb és legsürgősebb feladataiként a nemzetközi közösséghez való visszatérést, a nemzetközi elszigeteltség felszámolását (teljes jogú tagságot a nemzetközi szervezetekben, jó kapcsolatot a térség országaival), a gazdaság talpra állítását és az ehhez, valamint a lakosság ellátásához szükséges külföldi támogatás biztosítását, Szerbia és Crna Gora kapcsolatainak harmonizálását, továbbá a gazdasági és társadalmi reformok folytatását, illetve a privatizáció felgyorsítását nevezte meg. A koszovói kérdés rendezése ugyancsak a fentiek közé sorolandó. Azt is megnevezte, ami éppenséggel nem élvez prioritást. Ez a hágai törvényszékkel való együttműködés. Ám az együttműködéstől nem zárkózott el teljesen. Mellesleg hasonlóan nyilatkozott Kostunica jugoszláv elnök is, aki az El Paísnak adott interjújában kénytelen volt megerősíteni, hogy Belgrád együttműködése a bírósággal végső soron elkerülhetetlen, mivel a Milosevics által is aláírt daytoni megállapodás is kötelezi erre Jugoszláviát.A parlamenti szavazást követően a kormány tagjai a két ház együttes ülésén letették a hivatali esküt. A kabinet még a késő esti órákban megtartotta első ülését, amely nem ünnepi, hanem munkajellegű volt. A kormány már konkrétan tárgyalt azokról a kérdésekről is, amelyek a kormányfő a parlamenti beszéde szerint elsőbbséget élveznek. Foglalkozott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításával, a gazdaságpolitika kérdéseivel, és elhatározta, hogy javasolni fogja a szövetségi parlamentnek a jogsértő minősíthető határkilépési illeték megszüntetését. Goran Szvilanovics új külügyminiszter nyilatkozata szerint a következő napokban helyreállítják a légicsapások idején megszakított diplomáciai kapcsolatokat a nyugati országokkal.A szövetségi szkupstina hamarosan napirendre tűzi az amnesztiatörvényt. A javaslat már elkészült, s ez lesz az első törvény, amelyet az új szkupstina meghoz az új kormány hivatalba lépését követően.Kostunica elnök közben cáfolta, hogy lemondásra szólította volna fel a hadsereg és rendőrség vezetőit. Ez az újabb nyilatkozata viszont a DOS-os partnereinek nem tetszett. Vuk Obradovics például kijelentette, hogy a személyi változások a katonai vezetésben igenis szükségesek, s reméli, Kostunica tudja, mit csinál. Zoran Djindjics, a DOS egyik vezetője úgy fogalmazott, hogy nem lenne jó, ha az államfő az állambiztonságot is ellenőrző Milosevics nyomdokain haladna. Rade Markovics, a titkosszolgálat vezetője – akinek menesztését követelik a szerbiai demokratikus erők – Kostunicától kért segítséget.Djindjics szerint ez nem más, mint próbálkozás, hogy folytatódjon az az „átkos szokás”, hogy az állambiztonsági szolgálat az elnök személyes szolgálata legyen. Kostunica egyébként jogilag ebbe nem szólhat bele – hiába vitte hozzá a lemondást Rade Markovics, „mintha nem tudná, kinek kell átnyújtania” –, mert a titkosszolgálat a köztársaság, nem pedig a föderáció szerve. A szerbiai kormány munkáját közben továbbra is bojkottálják a DOS és a Szerb Megújhodási Mozgalom tagjai, akik részvételüket a kabinet tevékenységében a titkosszolgálati főnök lemondásától tették függővé. Miközben tehát életre kelt a jugoszláv kormány, teljesen megbénult a szerbiai.
Újabb hírek érkeztek Charlie Kirk gyilkosával kapcsolatban
