Betiltják Gherman egyesületét

Pataky István
2000. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román igazságügyi miniszter felkérésére illegálisnak minősítették a Pro Transilvania Egyesületet. A Sabin Gherman kolozsvári újságíró által alapított egyesület Erdély és Bánság közigazgatási autonómiájáért száll síkra. Gherman ellen másfél évvel ezelőtt indított pert az Ion Iliescu által vezetett Szociális Demokrácia Romániai Pártja, a Román Nemzeti Egységpárt és a Nagy Románia Párt.A Pro Transilvánia Egyesület vezetője a kolozsvári Szabadság című napilapnak elmondta, egyelőre nem tart a letartóztatástól, bár Romániában minden megtörténhet. – Már becsomagoltam, külföldre utazom, hogy a nyugati politikusok figyelmét felkeltsem a romániai helyzet iránt. Ily módon Románia újra monitorizált ország lesz – nyilatkozta Gherman, hozzátéve: rövidesen kezdetét veszik a nyugat-európai román nagykövetségek előtti tüntetések. Az autonómia elkötelezett híveként számon tartott újságíró szerint szó sincs arról, hogy megszűnik az egyesület.– Tovább harcolunk Erdély és a Bánság közigazgatási autonómiájáért, a világ autonómiatörvényei alapján fogunk cselekedni – tette hozzá Gherman.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.