Tanácskozást tartottak a napokban a Hortobágy hasznosításáról a Debreceni Akadémiai Bizottságban. A puszta gazdasági hasznosítása csak akkor lehetséges, ha a világörökség részévé vált nemzeti park ökológiai szempontjait tartják elsődlegesnek.A Hortobágy hasznosítása és állapotának fenntartása is csak a rideg állattartásra alkalmas fajták segítségével képzelhető el. Abban ugyanis a puszta hasznosításáról szóló tanácskozáson részt vevő szakemberek egyetértettek, hogy az évezredes hortobágyi táj akkor maradhat meg a maga érintetlen szépségében, ha ott a szintén az ősi hagyományok szerint él az ember. Ehhez például az is szükséges, hogy ugyanannyi állat legelje (ezáltal karbantartsa, egyúttal trágyázza is) a gyepet, mint eleink idejében. Tehát minimum ezer ló, 15 ezer szarvasmarha és 50 ezer juh tartására van szükség. Most ennek csak elenyésző hányada él a pusztán. Igaz, hogy mások a feltételek, mint egykor, de az idősebb előadók felelevenítették: régen a Debrecenhez tartozó Hortobágyból komoly bevétele volt a városnak. Ez lehet a cél az előttünk álló évszázadban is.Magyar szürke tenyészbikák bemutatóját és vásárát tartotta meg a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társaság november elején a Hortobágyon. Az itt felvezetett, egyenként tonnányi súlyú 14 komor bika közül négyet vásároltak meg a fajtát tartó gazdaságok.Az elmúlt négy évben a közhasznú társaság 314 igazolt származású üszőt adott el tenyésztésre, hozzájárulva a fajta megmaradásához. A hortobágyi pusztán ennek az őshonos magyar jószágnak jelenleg két gulyája is legel. A magyar szürke marha régóta szolgálja az embert. Igába fogták, a tejét fejték, de a húsát is elfogyasztották. Tartásuk egyszerű, hiszen ezek az állatok igénytelenek. Kicsapták őket a legelőre, s télen-nyáron legelték azt, amit a gyakran mostohán viselkedő mező adott. Később elhanyagolták a szürke marhát, amely most, a bioélelmiszerek feltűnése után újra szerepet kapott. Kiderült, hogy a hortobágyi legelők vegyszert nem látott tájékán a felnőtt állatok húsa a legtisztább biotermék, amely koleszterinben szegény, és nagyon ízletes is. Így azután ezek a jószágok ma már reményteljes exportcikknek számítanak.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
