Az egészségügyben dolgozók várhatóan már december elején megkapják a 15 milliárd forintos júliusi egyszeri bérjuttatásából megmaradt 5,1 milliárd forintot, ha a kormány elfogadja az Egészségügyi Minisztérium javaslatát.Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára lapunk érdeklődésére kijelentette: az 5,1 milliárd forintot a három műszakban betegágy mellett dolgozó ápolók, a mentőszolgálat kivonuló tagjai körében, illetve a juttatásból eddig még nem részesülő egészségügyi dolgozók között osztják szét. Hozzátette: az egészségügyi dolgozók várhatóan december első napjaiban kapják meg a bérjuttatást.A részleteket ismertetve Horváth Zsolt elmondta: pótlólagosan kapják meg bérjuttatásukat a mentőszolgálatnál dolgozó közalkalmazottak, illetve a területi ellátási kötelezettség néküli háziorvosok. Részesülnek a juttatásból azon vállalkozások is, amelyek nem az OEP-vel, hanem például önkormányzatokkal szerződtek, de alapfokú egészségügyi ellátást végeznek, a gyesen, gyeden lévő vagy sorkatonai szolgálatukat teljesítő alkalmazottak, illetve azok, akik egy hónapot meghaladó időtartamban táppénzen voltak, vagy nyugdíjazásuk miatt felmondási idejüket töltik. Horváth Zsolt közölte: a mintegy huszonötezer dolgozó az alapbérével megegyező összeget, legfeljebb 75 ezer forintot kap majd, amely összesen 1,6 milliárd forintot tesz ki. A fennmaradó 3,5 milliárd forintból a három műszakban betegágy mellett dolgozó ápolók, illetve a mentőszolgálat kivonuló állományának tagjai, azaz orvosok, ápolók és gépkocsivezetők részesülnek. – Az ötezer mentős és negyvenezer ápoló bruttó 48 ezer forintot, azaz alig 30 ezer forintot kap majd – hangsúlyozta Horváth. Ezek a dolgozók a júliusi kifizetéssel együtt bruttó 100 ezer forintos juttatásban részesülnek idén.
Extrém gamma-kitörés: ehhez foghatót még nem észleltek az univerzumban
