időjárás 25°C Apollónia 2022. július 7.
logo

Lemond Boris Johnson

Drámai fordulatok Amerikában

Csontos-MTI
2000.11.08. 23:00

Egy nappal az amerikai elnökválasztás után a Fehér Házért folyó versenynek még mindig nem volt hivatalos nyertese, sőt egyre több nyilatkozat utalt arra, hogy legkorábban csak csütörtökön válhat ismeretté az amerikai elnökválasztáson Floridában leadott szavazatok újraszámlálásának az eredménye.R övid ideig George W. Bush, texasi kormányzó, a Republikánus Párt jelöltje győztesnek érezhette magát, hiszen valamennyi televíziós csatorna bejelentette: ő nyerte meg végeredmény szempontjából kulcsfontosságú floridai szavazást. Az ottani eredmények szorossága miatt Florida állam törvényei alapján a szavazatokat azonban újra kell számolni. Így az előzetesen Bushnak elkönyvelt 25 elektori szavazatot ideiglenesen visszavonták. A hivatalos végeredményre még napokat kell várni.Az eddigi adatok tanúsága szerint George Bush republikánus jelölt ebben a kulcsállamban mintegy 1700-zal több szavazatot kapott, mint Al Gore demokrata jelölt. A kedélyeket azonban olyan állítások és egyelőre ellenőrizhetetlen hírek borzolják, hogy félrevezető volt a floridai nyomtatott szavazólap (és emiatt néhány ezer demokrata érzelmű polgár Gore helyett tévedésből Pat Buchanan reformpárti jelöltre adhatta voksát), továbbá, hogy egy erősen demokrata többségű környéken (Miami-Dade megyében), egy iskolában találtak volna egy lezárt, szavazatokkal teli urnát. A külföldről postán érkező szavazatok feldolgozására még mintegy tíz napot kell hagyni.Az első két állam (Indiana és Kentucky) végeredménye a várakozásoknak megfelelően Bush sikerét hozta. Ezután azonban a tegnapi nap folyamán szinte óránként változott a helyzet: hol a republikánus elnökjelölt főhadiszállása előtt, a texasi Austinban örvendezett a tömeg, hol a Gore ünneplésére Nashville-ben (Tennessee) összegyűlt emberek éljeneztek. Már csak néhány állam eredményének ismertetése volt hátra, amikor robbant a bombahír: George W. Bush az Egyesült Államok 43. elnöke, mivel az úgynevezett exit pollok alapján ő nyerte meg a floridai szavazást.George W. Bush győzelmének televíziós bejelentése után mindenki arra várt, hogy Al Gore a színre lépjen és nyilvánosan is elismerje vereségét. A demokrata jelölt a szokásoknak megfelelően ezt megtette telefonon, amikor beszélt Bushsal, és gratulált győzelméhez. Ezután azonban olyasmi történt, amire a legtapasztaltabb amerikai választási szakértők sem számítottak. Gore már megérkezett a beszéd színhelyére, kezében volt a vereség esetére megírt beszéd, amikor telefonhívás érkezett Floridából. Ebben közölték a demokrata jelölttel, hogy a floridai szavazás eredménye olyan szoros volt, hogy az állam törvényei szerint a szavazatokat automatikusan újra kell számolni. Ezután az amerikai elnökválasztások történetében példátlan dolog történt: Gore ismét hívta Busht és visszavonta vereségének beismerését. Nashville-ben Gore helyett kampányfőnöke, William Daley lépett a színre, és közölte a demokrata szimpatizánsokkal, hogy az alelnök nem tekinti lezártnak kampányát, amíg nincs hivatalos eredmény.Két állam (Florida és Oregon) eredménye nélkül így Gore-nak 260, míg Bushnak 246 elektori szavazata volt. A végső győzelemhez szükséges 270-et csak Florida szavazataival szerezheti meg bármelyikük is. Az újraszámlálás előtti utolsó eredmények szerint Bush néhány száz vokssal vezetett (nyert?). Ezt azonban hivatalosan csak néhány nap múlva erősíthetik meg. Az elektorok összesítése mellett is számon tartják az összes leadott szavazatot is. Ebben a nem végleges eredmények szerint Gore vezetett kis különbséggel (közel kétszázezerrel szerzett több voksot). Ha minden az előzetes eredmények szerint alakul, tehát Bush mégis megnyeri Floridát, akkor ő lehet a második amerikai elnök, aki úgy szerzett több elektori szavazatot, hogy összesítésben kevesebben szavaztak rá. Ennél kisebb különbség a két jelöltre leadott szavazatok összessége között 1960-ban volt, amikor John F. Kennedy csupán 110 ezer vokssal múlta felül Richard Nixont. A történelem azonban nem csupán ebben az értelemben kísértett tegnap. 1948-ban ugyanis egyszer már megtörtént, hogy a sajtó elhamarkodottan hirdette ki győztesnek Thomas Deweyt Harry S. Trumannal szemben. Ezúttal az amerikai televíziós társaságok jelentették be túl korán Bush diadalát.Szerte a világon számos állami tisztségviselőt zavarba ejtett, sőt talán kínos helyzetbe is hozott szerdán az a bizonytalanság, amely az amerikai elnökválasztás eredményét illetően kialakult. Némelyek már az amerikai tömegtájékoztató eszközök első eredményjelentései alapján üdvözlő táviratot küldtek a győztesként elkönyvelt George Bushnak, mások az utolsó pillanatban, pánikszerű sietséggel visszavonták a médiához eljuttatott üdvözleteket.Elsőként Kína, majd Franciaország intézett üdvözlő szavakat Bushhoz. Jacques Chirac francia elnök „őszintén gratulált” Bushnak, és azt írta, hogy „örömmel tekint kettőjük együttműködése elé”.Johannes Rau német elnöknek még időben sikerült visszatartania már útjára indított gratulációját. Robin Cook brit külügyminiszter is körültekintő kívánt lenni, de ő más megoldást választott, mint a német kancellár: a BBC-nek nyilatkozva, feltételesen gratulált szerdán reggel Bushnak, arra az esetre, ha „megerősítést nyer választási győzelme”. Louis Michel liberális belga külügyminiszter az RTBF belga rádiónak adott nyilatkozatában nem rejtette véka alá, hogy ő bizony Al Gore-nak szurkolt, mert – mint mondta – szerinte „George Bush Amerikája sokkal inkább a múlt felé forduló lesz, semmint a jövő felé”.George Bush texasi kormányzó, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje szerdán Austinban újságíróknak azt mondta: arra számít, hogy hamarosan hivatalosan is megerősítik Floridában aratott győzelmét, ami egyben elnökké választását is jelenti.A szoros elnökválasztás árnyékában – különösen az Egyesült Államokon kívül – kevés figyelem jutott a Bush–Gore versenyfutással párhuzamosan részlegesen zajló képviselőházi és szenátusi szavazásra. Ennek egyik legérdekesebb színfoltja volt a New York-i szenátori székért folyó küzdelem, amelyben a most leköszönő elnök felesége, Hillary Clinton legyőzte kihívóját, a republikánus Rick Laziót. Összességében a republikánusok a kongresszus mindkét házában megőrizték többségüket, de előnyük csökkent, a szenátusban éppen csak többségben maradtak.


George W. Bush által megnyert államok: Virginia, Alabama, Alaszka, Arkansas, Georgia, Idaho, Indiana, Kansas, Kentucky, Louisiana, Mississippi, Missouri, Montana, Nebraska, Nevada, New Hampshire, Észak-Karolina, Észak-Dakota, Ohio, Oklahoma, Dél-Karolina, Dél-Dakota, Tennessee, Texas, Utah, Nyugat-Virginia, Wyoming.Al Gore által megnyert államok: Wisconsin, Maryland, Kalifornia, Connecticut, Delaware, Hawaii, Illinois, Maine, Massachusetts, Minnesota, New Jersey, Új-Mexikó, New York, Rhode Island, Vermont, Washington és a fővárost magába foglaló Columbia kerület.Nincs végleges eredmény: Oregon, Florida.
Mel Carnahan, Missouri állam korábbi kormányzója jelölését az érvényben lévő törvények szerint már nem vonhatták vissza, így még halála sem tudta megakadályozni, hogy szenátorrá válasszák Missouri lakosai. A rendkívül népszerű demokrata párti politikus három hete ugyan egy repülőgép-balesetben életét vesztette, a szavazók mégis beválasztották a szenátusba. Felesége most azon gondolkozik, hogy elfoglalja a férjének kiutalt helyet. (S. L. S.)
Bob Butterworth, Florida főügyésze hivatalosan is bejelentette, hogy Florida törvényei alapján újraszámolják az államban leadott szavazatokat. Az előírások szerint, amennyiben a két elnökjelöltre leadott voksok között kevesebb mint 0,5 százalék a különbség, akkor kötelező az újraszámlálás. Ez a folyamat, illetve ennek számítógépes feldolgozása 8-10 órát vesz igénybe. A hiteles – a pártok képviselői által is jóváhagyott – hivatalos végeredményre azonban még napokat kell várni. Különös figyelemmel a néhány szavazatnyi különbségre és arra a tényre, hogy távollétében több ezer floridai lakos levélben küldte el voksát, egyik jelölt sem állíthatja, hogy biztosan nyert.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.