Budapesten a magyar oktatás eredményeiről, fejlesztési irányairól tájékozódhatnak a szakemberek, a közép- és felsőfokú iskolák diákjai és a szülők az Oktatási Minisztérium (OM) Educatio 2000 című szakkiállításán és vásárán, amelyet november 17. és 19. között tartanak.– A tárca olyan egyedülálló fórumot szeretne létrehozni, ahol évről évre bemutatkozhatnak az oktatás szereplői – jelentette be Pokorni Zoltán oktatási miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján.Pokorni Zoltán kiemelte a Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjrendszerről szóló előadásokat, és a terveik szerint jövő szeptembertől induló diákhitel bevezetését. Ez utóbbit a miniszter szándékai szerint minden felsőoktatási intézményben tanuló diák felveheti majd. A miniszter elmondta még, hogy háromszáz intézmény vesz részt a rendezvényen, emellett tegnapig közel tizenöt ezren jelezték részvételi szándékukat a tárcánál.A kiállításon szó esik majd többek között a közoktatási információs rendszerről, az Írisz–Sulinet program újdonságairól, a Comenius 2000 program új fejlesztési irányairól és a pedagógus-továbbképzésekről. A rendezvényen a felsőoktatási intézmények képviselőivel is találkozni lehet.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
