Egyház-alapítási ellentmondások

Moldoványi
2000. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiszolgáltatottá vált a társadalom a destruktív szektákkal szemben, ezért az MDF reméli, hogy mielőbb a parlament elé kerül az egyházak alapításáról és működéséről szóló törvény módosításának tervezete – jelentette ki Szászfalvi László országgyűlési képviselő az MDF-frakció tegnapi sajtótájékoztatóján.Ki kell zárni a vallási szervezetek közül azokat a csoportosulásokat, amelyek elsődlegesen nem vallási tevékenységet folytatnak, hanem például gazdasági vagy parapszichikai területtel foglalkoznak – véli az MDF. Szászfalvi László elmondta: frakciója akár módosító indítvány beterjesztésével is el kívánja érni, hogy a már bejegyzett egyházak tevékenységét – ügyészségi kezdeményezésre – a bíróság megvizsgálja. Ezzel nem az a cél, hogy lehetetlenné tegyék bizonyos szerveződések működését, hanem azt kívánják elérni, hogy ne egyházi jogosítvánnyal működjenek például vállalkozások, amelyek így kivonták magukat az adótörvények alól. Az MDF biztosítani kívánja a vallás szabad gyakorlását, miközben – a párt megfogalmazása szerint – minden eszközzel meg akarja védeni a családokat, a gyermekeket és az egész társadalmat a „bizniszegyházak” káros tevékenységétől. Hatpárti egyeztetést tart szükségesnek a frakció a konszenzushoz, amire azért is szükség van, mert csak kétharmados többséggel lehet módosítani a törvényt. Szükség van a jogállami vallásmeghatározásra, amivel a jelenlegi szabályozás adós maradt. Garanciát jelenthetne az egységes joggyakorlatra, ha a parlament elfogadná, hogy az egyházalapítást egyetlen helyen, a Fővárosi Bíróságon lehet csak bejegyezni – hangsúlyozta Szászfalvi László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.