Elfogták a drogfőnököt Hajdúnánáson

H. Lovas
2000. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Reményeiknek megfelelően a rendőröknek sikerült lefejezniük egy budapesti kábítószer-hálózatot, amikor a hétfőn elfogott M. Mihály vallomása alapján elkapták a polgárdi illetőségű H. Ernőt. Úgy tudni, a 43 éves férfi vezette azt a csapatot, amely az utóbbi időben Budapesten, elsősorban a XIII. kerületben tevékenykedett – ennek volt tagja M. Mihály –, s túlzottan tiszta heroinjával a múlt héten három ember halálát okozta.Egy közúti ellenőrzés során fogták el hétfőn este Hajdúnánáson a 43 éves H. Ernőt, aki a rendőrség feltételezése szerint az egyik budapesti herointerjesztő hálózat főnöke. Ennek a bandának az egyik terjesztőjétől vásárolta a szokásosnál lényegesen tisztább heroint az a három fiatal nő, akik az utóbbi egy hétben haltak meg kábítószer-túladagolásban. Lapunk úgy tudja, hogy az eredetileg polgárdi lakosként ismert H. Ernő, aki az utóbbi időben Budapesten, elsősorban a XIII. kerületben tevékenykedett csapatával, elfogásakor nem tanúsított ellenállást, s mivel sem kocsijában, sem a házkutatás alkalmával nem találtak nála kábítószert, tegnap szinte egész nap tartó kihallgatása során tagadta, hogy a kábítószerhez bármi köze is lenne. A férfi szemmel láthatóan jól él, ezt egy lottónyereményével magyarázta a nyomozóknak.Megtudtuk azt is, hogy a háromfős társaság lebuktatásához nagyban hozzájárult az a 39 éves M. Mihály, akit hétfőn reggel, VIII. kerületi ismerőseinek lakásán fogtak el a BRFK kábítószer-ellenes alosztályának munkatársai. Az előállítását követő kihallgatáson a férfi együttműködött a rendőrséggel, így többek között egyértelművé vált az is, hogy a múlt hét szerdán a MÁV Kórház járóbeteg-rendelőjének egyik mellékhelyiségében holtan talált 19 éves lány – és 29 éves barátnője, akit életveszélyes állapotban találtak meg ugyanott, de vasárnap ő is elhunyt – tőle vásárolta azt a nagy tisztaságú heroint, amely mindkettőjük tragédiáját okozta. A nyomozók ekkor már gyanították azt is, hogy a hét végén a VIII. kerületben, a József körút–Baross utca sarkán lévő gyorsétterem mellékhelyiségében holtan talált nő is M. Mihálytól vehette a halálos dózist. A férfi vallomását követően került sor egyébként néhány órával később a 29 éves M. Dezső és a 28 éves felesége, Edit elfogására a XIII. kerületben.A férfi beismerő vallomást tett, míg felesége közölte, hogy fogalma sem volt arról, hogy az a huszonkét pakett, amit elrejteni igyekezett, az valójában heroin. Kihallgatásukat követően került sor a H. Ernő elleni országos körözés kiadására, majd hétfő esti elfogására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.