Lapunk információja szerint az idén már aligha kerül sor a szeptember végén Interpol-körözés alapján Németországban elfogott Bathó Erzsébet kiadatására. Gál Ildikó, az Igazságügyi Minisztérium sajtófőnökének tájékoztatása szerint a tárca illetékese október végén küldte el Tribuszer Zoltánné könyvelőjének kiadatási kérelmét.A Magyar Nemzet értesülései szerint a német hatóságokon múlik, hogy a magyar Igazságügyi Minisztériumból október végén elküldött kiadatási kérelmet követően mikor adják ki a Wiesbadenben takarítónőként dolgozó és álnéven élő Bathó Erzsébetet, Tribuszer Zoltánné könyvelőjét. A több milliárd forintos pilótajátékot irányító Tribuszerné szintén évekig bújkált a jogerős, kilencévi börtönbüntetése elől. Bathó Erzsébetet, akinek élettársa az egykori MSZP-s országgyűlési képviselő, és Baranya megyei rendőrkapitány Lusztig Péter volt, harmadrendű vádlottként három és fél évre ítélték. Az ítélethirdetés után hamis útlevéllel Németországba menekült, ahol Hessen tartomány fővárosában, Wiesbadenben napi 1000-1500 márkából élt, és közvetítők útján tartotta a kapcsolatot magyarországi ismerőseivel. A 45 éves Bathó Erzsébet, aki korábban rendőrségi alkalmazott volt, 24 ezer embert vett rá a pilótajátékban való részvételre, összesen 4,3 milliárd forint értékben, 50%-os kamat reményében.
Tovább tart a finnek csodája az Eb-n, történelmet írtak az északiak
