Erősödő támogatás Belgrádnak

Sebestyén (Jugoszlávia)
2000. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtörtént a kapcsolatfelvétel a hágai Nemzetközi Törvényszék és a jugoszláv elnök kabinetirodája között, s elhangzott, hogy hamarosan megszületik a formális döntés is az ügyészség belgrádi irodájának megnyitásáról. A fentieket Florence Hartman, az ügyészség szóvivője közölte. Részleteket nem árulhatott el. Értesülések szerint Jugoszlávia hágai nagykövetsége értesítette az ügyészséget, hogy kérhetik a jugoszláv vízumot. Carla del Ponte főügyész szerint a vádlottak nem kerülhetik el a felelősségre vonást.Mindez persze nem lehetséges a kormány erős támogatottsága nélkül. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) – ha együtt marad – fölényes győzelmet arat a december 23-i, szerbiai parlamenti választásokon is, a polgárok csaknem hatvan százaléka voksolna rá. A legnépszerűbb politikus Kostunica, a listán nem nagy különbséggel követi őt a DOS többi vezetője is – míg a legnépszerűtlenebb politikus Vojiszlav Seselj radikális pártvezető. Még Milosevics is jobban járt nála. Őt „csak” 74 százalék ítéli el. A megkérdezettek 73 százaléka által támogatott Draskovics ugyancsak sereghajtó. A pártok közül a DOS-hoz tartozók vezetnek. Első a Szerbiai Demokrata Párt (Kostunica), a második a Demokrata Párt (Djindjics). A pártok népszerűségi listáján a legnépszerűtlenebbek: a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom és legutolsóként a Jugoszláv Baloldal, amely a parlamenti küszöböt sem érte el. Egy másik minapi felmérés arról tanúskodik, hogy a vajdaságiak többsége a tartomány autonómiája mellett voksolna (55 százalék), 13 százalék a köztársasági státust, 3,4 százalék pedig a teljes függetlenséget tartaná a legelfogadhatóbbnak. Csak 27 százalék elégedett a Vajdaság jelenlegi helyzetével, s nem változtatna rajta.A nemzetközi közösség mindenesetre optimista: jelentős támogatás kilátásba helyezésével ért véget tegnap a stabilitási paktum és az úgynevezett szegedi folyamat által szervezett belgrádi értekezlet, amelyen a jugoszláv polgármesterek ismertették az adományozókkal, mire lenne leginkább szükségük. Több ország több tucat eurómilliós gyorssegéllyel siet Jugoszlávia segítségére. Dőlt az ígéret, amelynek értéke – mint jelezték – a félmilliárd eurót is elérheti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.