Európai jog – új értékrendszer

Hanczár János
2000. 11. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogrendszerben és intézményeiben felgyülemlett értékek megismerése a feltétele annak, hogy a XXI. század jogászai szembe tudjanak nézni a kihívásokkal – mondta tegnap Mádl Ferenc köztársasági elnök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának IV. tudományos diákköri konferenciáját megnyitó beszédében.Az egységes európai jog új értékrendszert fogalmaz meg, amelynek megismerése azért fontos, mert hamarosan Magyarországon is ezt alkalmazzuk – emelte ki az államfő.A mostani tudományos tanácskozás témája ezúttal a polgári jogi kodifikáció, amellyel kapcsolatban Mádl Ferenc kiemelte, hogy már elkezdődött az európai polgári törvénykönyv készítése. A kétnapos kari rendezvényen 113 hallgató vesz részt, aminek feltétele egy tudományos dolgozat megírása volt – tudtuk meg Kiss Ildikótól, a tudományos diákköri konferencia szervezőbizottságának tagjától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.