Hazánkban mintegy negyvenhétezer civil szervezet működik, s noha jelentős változások történtek az utolsó tíz évben, az úgynevezett harmadik szektor, a nonprofit szféra számos egyenetlenséget hordoz. A Miniszterelnöki Hivatal által kezdeményezett Civil társadalom, nonprofit szervezetek című képzési programot az ELTE vállalta magára, s elindította oktatási programját.Kétségtelenül gyors fejlődést mutatott az utóbbi tíz évben az a civil szféra, amely fél évszázadon át jószerivel nem léphetett nyilvánosságra – állapítja meg a Miniszterelnöki Hivatal civil kapcsolatok főosztályának a vizsgálata. Baranyi Éva, a kancellária szakértője szerint leginkább a hosszú távú, stabil fennmaradásuk kétséges a nonprofit szervezeteknek, s hiányoznak azok a szakemberek, akik az alapítványok, egyesületek, közhasznú társaságok, köztestületek hatékony működtetésére képesek. Az is tény, hogy a leendő értelmiségiek, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók meglehetősen csekély demokratikus tapasztalattal bírnak, s elméleti állampolgári fölkészültségük, valamint az EU-csatlakozással kapcsolatos ismereteik igen hiányosak – vélekedett.
Marco Rossi megint hárít, másra mutogat, majd törli magát a Facebookról
