Tegnap a Szolnoki Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézetben az intézmény rekonstrukciójára benyújtott pályázat helyszíni ellenőrzése és értékelése céljából tett látogatást Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára. Elmondta, hogy a kormány az idén kórházi rekonstrukciókra tízmilliárdot szán. Ez utóbbira hatvan pályázó jelentkezett, közülük hét intézmény számíthat állami támogatásra.Baksai István, a szolnoki kórház főigazgató főorvosa arról tájékoztatta lapunkat, hogy az intézmény felújításának első lépcsője tavaly decemberben 1,766 milliárd forint címzett támogatással valósult meg. Gógl Árpád egészségügyi miniszter az akkori új egység avatásakor nem vágta át a szalagot abból a megfontolásból, hogy az ráér a II. ütem megvalósításakor. Tegnap a rekonstrukció első fázisának utolsó szakaszában az új műtő, a központi sterilizáló és az intenzív osztály után utolsó egységként a betegek és a kórházi személyzet birtokba vették a sürgősségi osztályt is.A rekonstrukció II. üteme a betegek elhelyezésén hivatott javítani, ami az úgynevezett hotelszárny megépítését jelenti. Az ütemterv szerint a szolnoki kórházra szánt 2,8 milliárd forint állami céltámogatás segítségével 1400 négyzetméter zöldterületen több mint háromezer négyzetméteres kórházi blokk épül, ahol többségében 1-2 szobás, telefonnal, hűtőszekrénnyel felszerelt kórtermek lesznek, összesen 270 új ággyal.
Elképesztő mennyiségű csontváz dőlt ki a klubvilágbajnok szekrényéből
