Nem tudjuk, minő szempontok vezérelték a versenytitkárokat, hogy a köztársasági díjakat november 28-ra, illetve 29-re írták ki. Talán a Károlyi-féle második köztársaság és a Szűrös Mátyás által kikiáltott negyedik respublika között kerestek valamely kompromisszumot. Ám ezen az apróságon felesleges lenne hosszasan boronganunk. Mint a múltkor is említettem: a nemzeti ünnepeket nem a versenytereken kell megülnünk. S tapasztalatom is az, hogy a közönség ünnepnapokon sem mutat több pátoszt, mint egy szürke hétköznapon.Szombat délután az ügetőn igen derék mezőny sorakozott fel, hogy némi hasznot húzzon az éppen esedékes államforma tiszteletére kiírt versenyből – ha belegondolunk, egy évszázaddal ezelőtt a Király Díj okozott hasonló izgalmakat. Szinte magától értetődik, hogy a Köztársasági Díjban trónfosztás történt, de a végeredmény mégis váratlan volt és meglepő. Nem az sokkolta a fogadókat, hogy Butterfly ismét megverte Zala Szépét (zsinórban harmadszor tette ezt), hanem az, hogy Világjáró közéjük ékelődött. A kvóta az égbe szökött, akár 1990. október 23-án a lelkesedés, bár ez esetben csak egy szűk kisebbség örült igazán: azok, akik eltalálták a 942 forintos befutót és a 9492 forintos hármast. A fogadók abból indultak ki, hogy az első két helyezettre nincs gond, harmadik meg akárki lehet, de ezen okoskodásuk hiába látszott megalapozottnak, most nem jött be.Kevesen számoltak azzal, hogy Világjáró, aki idén többnyire csak a háttérből figyelte a győztesek panorámáját, ezúttal a második helyre téved, és nem fel-, hanem visszanéz Zala Szépére. Őszintén megvallom, magam sem számítottam ily „kozmopolita” merényre, de magára vessen, aki egy lóversenyfutam előtt nem méri fel a republikanizmus, az internacionalizmus, a legitimizmus és a turizmus rejtett összefüggéseit.Vasárnap a galoppon csak négy ló indult a Köztársasági Díj elnyeréséért. A jámbor turflátogató kapásból elkönyvelte, hogy ez a verseny arra jó, hogy Akito a „köztársaságtól” nyerjen koronát egész évi teljesítménye jutalmaként. Dinamika és Waters Edge látszott a két placcnak, míg Gekkónak előre kioszthatták volna a negyedik helyet. Ez volt az a futam, ahol a klasszis elhomályosította még az öreg lovisok tisztánlátását is, mert nem tették fel a kérdést, adhat-e Akito 7,5 kiló előnyt a rohamosan fejlődő Dinamikának.Én feltettem a kérdést, nem magamnak, hanem egyenesen a két ló tulajdonosának, Bagi Imrének, aki úgy vélte, Akito ezt a feladatát is könnyedén megoldja, Elbio még ilyen súlyviszonyok között sem lehet veszélyes rá. Hozzáteszem, Bagi Imre soha nem fogad, én pedig erre a futamra nem fogadtam, mert csak a tiszta sport érdekelt. Mindketten jól tettük. Dinamika végig vezetve nyert, detronizálta Akitót, aki csak az utolsó száz méteren tudott ellépni a rendkívül szívósan küzdő Gekko mellett. Waters Edge nem volt leszakadva, de momentum nélkül futva lett negyedik. A kis létszámú mezőnyben kifizetett 241 forintos hármas befutó akár kvótarekordként is felfogható.A kétévesek kritériumában nem nevezték a mindenféle korosztályos nagydíjat megnyerő Leylandi Ciprust és hűséges famulusát, a rendszeres második Tűzvarázst. Nyílt lett a verseny, talán Danilo számított nagyobb esélynek, de rá sem volt ajánlatos feltenni inget-gatyát. Fineszes fogadó nem dől be semmilyen favoritnak, ha Bagi-lovak is vannak a mezőnyben, főleg, ha az egyik April Sunnak, a másik Akitónak a testvére. Igaz, hogy April Surprise és Apple Bloome eddig nem mutattak oly magas formát, amivel söpörhetik a mezőnyt, de saját pénze ellensége az, aki nem kalkulálta nyerőnek őket.A startnál Apple Bloome hat-hét hosszal megkésett, ám a hátrány ellenére sem zavartatta magát. Százzal a cél előtt már az élen volt, s biztosan megverte istállótársát, April Surprise-t. Danilót vezető pozícióban, hátulról fellökték, így a mén kiesett a ritmusból, és Krix-Krax is levette a dobogós helyről. Felborult futam volt, nem tisztázta a kétévesek közötti erőviszonyokat. Apple Bloom lenne ilyen jó, netán a többiek ennyire gyengék? Én nem látom még (nem vettem észre) az idei kétévesek között az igazán nagy lovat, de ez nem jelent semmit. Egyrészt keveset számít, amit én látok, másrészt ki látta tavaly ilyenkor Rodrigóban a derbinyerőt? A kétéveseknél egyelőre köztársaság van, közöttük még nincs király.
Drámai pillanatokat élt át a világbajnok csapat edzője
