Giczy feljelent

MTI-Jezsó
2000. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél Giczy György, a KDNP elnöke, mert néhányan a párt elnöksége nevében összehívták mára a KDNP választmányát. Tegnapi sajtótájékoztatóján idézett a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletéből, amely szerint „az országos választmány személyi összetételével kapcsolatosan az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy az időközben bekövetkezett változásokra figyelemmel az 1997. június 21–22-i személyi öszszetételű választmányi ülés összehívása nem megvalósítható”. Giczy György szerint a meghívót jegyző személyek már nem tagjai a KDNP-nek, ezért nem is hívhatják össze a választmányi tanácskozást.A Magyar Nemzet értesülései szerint ma a pártból a korábbi belharcok során kizárt, ám önmagukat továbbra is a „törvényes” KDNP képviselőinek tekintők tartanak választmányi tanácskozást. A TKDNP nevű szervezet főtitkára, Szakolczai György lapunk kérdésére elmondta: a kereszténydemokrácia hitelességét súlyosan megterhelte Giczy György politikája, mivel letért a KDNP működését meghatározó jobbközép centrumpolitika útjáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.