Hannoveri búcsú

Két magyarországnyi ember tekintette meg az ezredfordító év világkiállítását.A hannoveri expó október utolsó napján fényes tűzijátékkal zárult, márkamilliárdos ráfizetést és sok tanulságot hagyva maga után. Pavilonunk, a Millenniumhajó a világkiállítás jelképévé vált.A szcenikusok jól jártak: szinte korlátlanul költhették a pénzt a szerény, a közepes és néha egészen jó ötletek megvalósítására. A jurtától a betonszendvicsen és a virágházon át az üvegpalotáig sokféle épület sorakozott az expótelken. Libériai dobzenekar, atillában feszítő magyar bandérium, számos utcai mutatványos színesítette a napi programokat, expóboltok, kolbászárusok és italmérések emelték a búcsú fényét.A százhektáros régi vásárplaccot hetvenhektáros „ráadás”-expótelekkel megtoldó kiállítási terület bejárásához egy teljes hét kellett annak a turistának, aki minden lényegeset látni óhajtott Hannoverben. E tekintetben nem is volt túlzó az első németországi világkiállítás. Az 1893-as chicagói expót 278 hektárnyi telken rendezték meg, s az amerikaiak azt állították: ha a turista minden kiállítónál csupán négy percet tölt el, akkor is két évre van szüksége ahhoz, hogy mindent láthasson. Mindamellett a hannoveri 69 márkás jegyárat figyelembe véve a közönség leglelkesebb része sem szánhatott két napnál többet az ezredfordító év expójának tanulmányozására. S a két nap a néha többórás sorbaállásokkal hamar eltelt. A szendvicsháznak elnevezett holland pavilon előtt néha kétszáz méteres sorban álltak az emberek türelmesen. A négyemeletes ház tetejére nehézkes lift vitte föl a közönséget. A bádoggal fedett tetőről víz csorgott le ünnepélyesen az oldalfalon.Egy szinttel lejjebb a holland imázsfilmet nézhette meg a váratlanul becsapódó ajtókkal foglyul ejtett közönség, aztán az alsóbb emeleten láthatta a nagy attrakciót: gyeptéglákból és kivágott fákból kialakított „erdőt”. Eggyel lejjebb virágraktárat rendeztek be, a földszinten pedig amerikai stílusú csapszék működött. A nem túl nagy élményt kínáló kiállításra több mint két órán át álltak sorba az emberek. Nemcsak az expó első napjaiban, hanem végig az öt hónap alatt. A hosszú várakozásban nagy látványra kiéhezett emberek azt hitték csodálatosnak, amit eléjük tettek, s utólag is erről beszéltek ismerőseiknek. Mindez nem sok optimizmusra ad okot épp ama világkiállítás után, amelynek célját a rendezők így fogalmazták meg: „Összesíteni az emberiség kérdéseit a XXI. század küszöbén. Mindez jelzés legyen az embereknek, a vállalkozóknak, szervezeteknek és nemzeteknek, hogy közösen, az államok határai felett dolgozzanak a jövő globális kihívásainak megoldásán.” Az emberiség egyre fokozódó manipulálhatósága döbbenetesen nagy kihívás, s az erre adható választ alig körvonalazta az expó.A világkiállítás alapgondolatát három szóban foglalták össze: Ember – természet – technika. Ezzel az általánossággal semmit nem tudott kezdeni a bemutatkozó több mint 150 ország. Az Amerikai Egyesült Államok – valamint harminc nemzetközi szervezet – tüntetőleg távol maradt az Európai Unió legjelentősebb tagországában rendezett világkiállítástól. A kiállítók sajnos környezetvédelmi propagandára egyszerűsítették a feladatot, így a központi témához igazodó bemutatók érdektelenek maradtak. A legfájdalmasabb áldozatot a japánok hozták: gyönyörű pavilonjukban – amelyről ügyesen elterjesztették, hogy papírból van, holott anyaga fa és vasbeton – közepes iskolatelevíziós filmeket mutattak be „szigeteknek” elnevezett, apró termekben. Kiállításuk legérdekesebb részét a kijáratnál osztogatott idegenforgalmi prospektusok képezték.Az élelmesebb országok – bátran mellőzve a központilag megadott témát – eleve vendégforgalmi hírverést folytattak. A 15., 16., 17., 18. számú, összevont pavilonban olyan országok állították ki anyagukat, amelyek nem építettek külön csarnokot. Az expónak e része az Utazás 2000 címet is viselhette volna, s ennek megfelelően izgalmas, élvezetes volt. Ezeken a standokon elsősorban a nemzeti jellegzetességeket mutatták be. Izrael mint E-ország, Palesztina mint hegyi tartomány, Örményország mint Noé bárkája nyomában járó közösség, Szíria mint finom bútorok hazája mutatkozott be – hogy csak a bibliai tájaknál maradjunk. Hatalmas bazárt rendeztek be Afrika-pavilonként: a banánköztársaságok is lehetnek büszkék nemzeti teljesítményükre – üzente a bemutatott színes anyag.Talán a nemzeti sajátosságok is állhatnának egy eljövendő expó középpontjában – vetődhet föl a gondolat, amely egyébként nem lenne új. Éppen száz éve Párizsban is hasonló volt a központi téma. Hazánk akkor mutatkozott be először Ausztriától függetlenül a világ előtt. Heltai Jenő akkor így fogalmazott: „A hatalmas nemzetek hatalmas versenyében a kis Magyarországot is észre fogják venni, és az elismerés pálmájából a magyarnak is jut majd egy jól megérdemelt ágacska.” Hazánk a Vajdahunyadvár mását építette föl a Szajna partján. Az első világháború után Barcelonában rendeztek hasonló tárgyú expót. Az 1929-es esztendőben a katalánok 120 hektárnyi területet jelöltek ki a tengerparton. Hazánk 2500 négyzetméteres pavilonnal képviseltette magát. Magyarország egyébként az első expó, az 1851-es londoni, a Kristály-palotában rendezett kiállítás óta nagy sikerrel vesz részt a világtárlatokon. Herend Londonban, majd Párizsban lett világhírű. 1992-ben Sevillában Makovecz Imre héttornyú temploma az expó jelképe lett. Ezzel az 1889-ben emelt párizsi Eiffel-torony és az 1958-ban épített brüsszeli Atomium után magyar épület is expójelképpé vált.„Az elmaradt expó miatti bizonyítási vágy is fűtötte az embereket” – mondta a hannoveri expó magyar részvételét szervező miniszteri biztos a Millenniumhajó építése után. A Vadász György építész tervei alapján készült pavilon már építésekor élénk figyelmet keltett. A magyar pavilont a hannoveri expó Eiffel-tornyaként emlegetik ma német földön. A világkiállítás jelképévé vált a Millenniumhajó. Nyugati utazási irodák kiadványaiban tűnik fel, sőt egy parfümprospektus címlapjára is rátették, hogy növeljék a termék kelendőségét. Birgit Breuel, az expó német főbiztosa pavilonunk meglátogatásakor kijelentette, hogy neki nem kell idegenvezetés, mivel jól ismeri a magyar pavilont. Norbert Bargmann főbiztoshelyettes sajtónyilatkozataiból kitűnt: a német rendezők büszkébbek a magyar pavilonra, mint a – különben szintén remek, ám kevésbé jellegzetes – németre.A hannoveri expón a nyitás utáni első látogató Németország expónagykövete, Hans-Dietrich Genscher volt, s néhány perc múlva Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, pár nap múlva Milos Zeman cseh miniszterelnök következett. A magyar kormányfő június 26-án, az expónaptárban kijelölt magyar nemzeti napon vette szemügyre pavilonunkat. „Hajrá magyarok!” – írta a vendégkönyvbe Orbán Viktor.A hannoveri expó érzékelhetővé tette azt is: hazánk számíthat idegenbe szakadt fiaira. A Hannoveri Magyar Egyesület, amelynek vezetője Szilágyi Szabolcs, tevékenyen együttműködött az ország bemutatkozásának szervezésében. Osztoztak a sikerélményben is, amelyet a segítségükkel elszállásolt művészek – Markó Iván és Román Sándor táncosai, a pécsi Mátyás Király Iskola kórusénekesei, az erdélyi Hargita együttes zenészei és mások – átélhettek.A világkiállítások közvetlen pénzügyi mérlege általában veszteséget mutat. A hannoveri rendezők 400 millió márka passzívumot terveztek eleve. A valós veszteség két és fél milliárd márka: a látványtervezők önfeledt költekezése megtette a magáét. Más a gazdasági eredményesség, ha a térségben végbemenő fejlesztéseket nézzük. A Norddeutsche Landesbank egy tanulmánya szerint a világkiállítás 6,8 milliárd márka beruházást hozott. Azaz míg az állami elképzelések szerint a rendezvényen több mint hárommilliárd márka közvetlen bevétel keletkezett volna, a valódi gazdasági hatás a központi befektetésnek csaknem kétszerese. Ez az a bizonyos multiplikátor tényező, amelyről az 1996-ra tervezett lágymányosi világkiállítás előkészítői és a valóban komoly közgazdászok szóltak még a kilencvenes évek elején.A Norddeutsche Landesbank előzetes tanulmánya jelzi: a sokmilliárdos multiplikátor hatás eredményeképp az expóterület mellett a lakásépítéshez, a vasúti- és villamos-sínhálózatok kiterjesztéséhez, a város és a térség egyéb fejlesztéseihez vonzotta a tőkét. „Az expó segítségével Hannover hosszú ideig a világ egyik legvonzóbb vásárvárosa lesz, felvérteződve a XXI. századi versenyhez” – olvashatjuk egy jelentésben. Egy kamarai beszámoló rámutat: „A halmozott gazdasági hatás, amely az expóberuházásokból, az új expómunkahelyek béreiből és fizetéseiből, valamint az expólátogatók kiadásaiból keletkezik, a bank tanulmánya szerint 17,6 milliárd márkát ér el. Az expó összesen 4,5 milliárd márka adóbevételi többletet jelent az államkasszának.” A banki becslések szerint a világkiállítás „százezer ember számára jelent, legalábbis átmenetileg, munkahelyet”. Noha a becslés előzetes számításokon alapult, ha csak részben lett igaz, akkor is jelentős hozam maradhat az állam, a város és a vállalkozók kasszájában.Hazánk mindössze kétmilliárd forintot szánt az expómegjelenésre. Gondoljunk csak bele: a Magyar Nemzeti Bank bécsi leányvállalata, a CW AG csupán 1999-ben, amikor az előzetes 95 milliárdos vesztesége már ismert volt, több mint hétmilliárd forintnak megfelelő pénzt veszített mintegy ráadásként. A rendezést lebonyolító Expó 2000 Kft. további forintokat spórolhat meg, ha értékesíti a magyar pavilont. A Millenniumhajó iránt elsősorban dél-németországi városok érdeklődnek. Az acélvázas épület az annak idején Szent István által is fontosnak hitt „magyar jelek” egyike lehetne Európa közepén.