A Horn-kormány 1996-ban döntött a titkosszolgálatok harmincmillió dolláros technikai fejlesztéséről, köztük a mobiltelefonok lehallgatását elősegítő berendezések beszerzéséről. Az eszközöket a szocialista érdekkörhöz sorolható Nádor 95 Rt. szállította volna Magyarországra. A berendezéseket ez a cég lízingelte volna a hazai titkosszolgálatoknak. Az Orbán-kabinet felmondta a szerződést arra hivatkozva, hogy a Nádor 95 Rt. 1,2 millió dollár értékben elmaradt a beszállításokkal. A jelenlegi kormány vizsgálatot indított annak kiderítésére is, hogy mi indokolta a magáncég bevonását a titkosszolgálati fejlesztésbe. A KEHI 1998 második fél évében kezdte meg vizsgálódását, majd 1998. október 29-én Sepsey Tamás, a hivatal vezetője feljelentést tett államtitoksértés, illetve gazdasági bűncselekmények miatt. A Fővárosi Főügyészség feljelentéskiegészítést követően 1999. február 19-én rendelte el a nyomozást. Az ügyet 1999. november 19-én a Budapesti Katonai Ügyészség vette át. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága 2000. február 2-án a KEHI feljelentésével egyező tartalmú feljelentést tett. A beadványokat az ügyészség együtt vizsgálta, majd részben bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, részben áttette az ügyet a VPOP illetékes szerveihez. A KEHI panaszt fogalmazott meg a döntés ellen, majd az ügy ismét visszakerült a rendőrségre. A Fővárosi Főügyészség – miután megkapta a rendőrség jelentését – nyomozást rendelt el a katonai ügyészségnél.
Háttér
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!