Hétvége Bécsben

2000. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új, érdekes programot kínál a schönbrunni kastély az ünnepet megelőző időszakban. A Bergl-szobákban tekinthető meg a karácsonyfa történetét ismertető kiállítás. Több ezer tárgy segítségével csaknem négyszáz esztendő históriáját idézik fel a barokk és biedermeier kortól az iparosodás s a Jugendstil korszakán át az első és második világháborún keresztül napjainkig. Az első szerény díszítéseket a családok maguk csinálták papír és sütemények felhasználásával. A biedermeier korban az asztalra helyezték a fát, megjelentek az első golyók, csillagok, amelyeket később mind drágább, sokszor kihívó díszek követtek, hiszen a jómódú polgárság ezzel is bizonyítani akart. A Jugendstil a finom ezüstdíszeket helyezte előtérbe, míg az első világháborúban a nemzeti színek domináltak, a tengeralattjáró alakú farátétekkel. A nácizmus alatt először a régi germán szimbólumok árasztották el a fákat, következtek a horogkeresztek, sőt a Hitlert éltető kis feliratok. A második világháborút követően mindenki a maga ízlése és elképzelései szerint díszíti karácsonyfáját, amire a kiállítás is tanúságul szolgál. (Nyitva hétfőtől péntekig 14–19, hét végén 12 és 19 óra között.)Még egy schünbrunni újdonság: a kastély előtti karácsonyi vásár megnyitása után a hétvégéken negyedóránként díjmentes hintójárat közlekedik a pavilonok, illetve az állatkert között.Hundertwasserra emlékezveA KunstHaus Wienben (3. Untere Weissgerberstrasse 13), ami szintén a nemrég elhunyt művész alkotása, november 30-a és február 25-e között látható majd a Hundertwasser életművét bemutató kiállítás. Bécsi munkái, elsősorban a híres Hundertwasse-ház mellett felvonultatják majd a Japánban, Németországban és az Egyesült Államokban realizált terveinek modelljeit is. Bevezetőként a „természettel kötött hétpontos békeszerződés” szövege olvasható majd, amelynek első fejezete szerint meg kell tanulnunk a természet nyelvét, hogy megérthessük azt. Célozva a máig sem csituló vitákra a kiállítás címe önmagáért szólhat: Gyűlölve-Építve-Szeretve, az Utópiától a Realitásig. Előzetes tudnivalók már megtalálhatóak a www.kunsthauswien.at alatt.A Színházi Múzeum kincseskamrájábólA bécsi Színházi Múzeum (1. Lobkowitzplatz 2) ezúttal több mint másfél millió tárgyat tartalmazó gyűjteményének „kincseskamrájából” kínál összeállítást. Nem tematikus összeállításról van szó, de aligha érdektelen. Látható például a Nuda Veritas című Klimt-olajfestmény, amely Hermann Bahr, az ismert színpadi szerző hagyatékából került oda, vagy kiállítják a Pablo Picasso által tervezett jelmezeket, amelyeket a művész a bécsi Operaháznak készített a Háromszögletű kalap című táncjáték 1964-es bemutatójára. Tematikus kiállítással készülnek Johann Nestroy születésének kétszázadik évfordulójára. A Lumpáciusz Vagabundusz szerzője, akinek Talizmánját a minap vitték színre Budapesten is, énekesként és vígjátéki színészként kezdte pályáját, majd az igazgatói székbe ült, de igazán népszerű az emberi gyengeséget és a társadalmi visszásságokat bíráló darabjaival lett. Egy érdekesség a sok közül: láthatók a darabok eredeti kéziratai a korabeli cenzorok megjegyzéseivel és erőteljes húzásaival... (A kiállítás december 8-tól április végéig tart nyitva.) (Összeállításunk a Compress közreműködésével készült)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.