Horvát nyitás

2000. 11. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A horvát nyitásnak Európa felé a közvetlen szomszédokkal való legszorosabb és legkorrektebb együttműködésből kell kiindulnia – mondta a Magyar Nemzetnek Milan Bandic politológus, Zágráb polgármestere, ezért véleménye szerint a két fővárosnak is közvetlenebb kapcsolatban kell állnia egymással.Meggyőződésem, hogy Zágráb, Budapest és Bécs történelmi szoros kapcsolata, akárcsak a múltban, a jelenben és a jövőben is gyümölcsözhet. A horvátok nem felejtették el és nagyra becsülik, hogy hatékony támogatást kaptak Magyarországtól a honvédő háború legelején, a legnehezebb napokban – hangsúlyozta Milan Bandic, Zágráb polgármestere. A horvát főváros jelenlegi legnagyobb gondjait a polgármester abban látja, hogy Zágrábra főbenjáró bűnöket hagyott örökül a januári parlamenti és elnökválasztásokon megdöntött volt hatalmi párt tízesztendős uralma. Így egyebek mellett „szervezett a rendetlenség” a vagyonkezelésben. Egymilliárd kunás a nem behajtott kinnlevőség az üzlethelyiségek, lakások, földterületek bérlőitől, és ez a főváros évi költségvetésének egyharmada. Elképesztő a városi tulajdonban lévő 27 kereskedelmi társaság ügyviteli anarchiája. Súlyos gondokat okoz a lezüllesztett és fejlesztési projektek nélkül hagyott nagy múltú zágrábi kisipar. Nyolc évvel ezelőtt eltörölték az önkormányzatot, elodázták a szemétégető telep építését – sorolja a polgármester.Mint mondja, keresik a mielőbbi sürgős megoldást. Az új elöljáróság például egy fél éven belül már kézzelfogható eredményeket biztosító projekteket indított be. Tisztában van azzal, ha nem jár sikerrel, éppen úgy elveszti a választók bizalmát, mint ahogyan az a volt hatalmi párttal is történt.Zágráb polgármestere elmondta azt is, hogy konkrét javaslatokat tenne, ha budapesti kollégájával találkozna. Így azt, hogy egy zágrábi Magyar Ház és magyar étterem megnyitásakor a zágrábiak nem lennének szűkmarkúak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.