Járai szerint jobb lett az adórendszer

Barát Mihály
2000. 11. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament által kedden megszavazott adótörvények révén jobb lett a magyar adórendszer, minden elfogadott indítvány abba az irányba mutat, amelyet a kormányprogramban kitűztünk – jelentette ki Járai Zsigmond pénzügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Közölte: az adóterhelés a változtatások hatására csökken, a bruttó hazai termék elvonása 2001-re 39,7 százalékra, a következő évben pedig 38 százalékra mérséklődik.A miniszter elmondta: öt fő célkitűzést jelölt meg a kormány az adórendszer kapcsán: a családok támogatását, a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítását, az egyszerűsítést, az EU-harmonizációt és az adózási fegyelem javítását.A most elfogadott adórendszer a jelenlegihez képest a lakosság számára 63 milliárd forint megtakarítást jelent, a vállalkozások számára pedig 152 milliárdot. A lakosságnál a családi kedvezmény 32 milliárd forinttal növekszik, tehát az idei 50 milliárd forinttal szemben hozzávetőlegesen 82 milliárd forintra nő az igénybevétel. Az adótábla a számítások szerint 31 milliárd forint megtakarítást jelent a lakosságnak ahhoz képest, mintha a jelenlegi maradna érvényben.A vállalkozásoknál a megtakarítás négy nagyobb csoportból adódik: a tb-járulék két-két százalékos csökkentése jövőre 70, 2002-ben pedig 77 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak. A kis- és középvállalkozások adókedvezményeit a számítások szerint jövőre 32 milliárd, 2002-ben pedig 39 milliárd forint értékben veszik majd igénybe. Az üzemagyag jövedéki adója valorizálásának elhalasztásából származó megtakarítás a lakosságnál és a vállalkozásoknál összesen 24 milliárd forint lesz, a negyedik részt pedig az egyéb vállalkozási kedvezmények teszik ki.Járai Zsigmond közölte: egyelőre nem változnak a költségvetés sarokszámai, mert a kormányzó pártok által benyújtott módosító indítványok elegendőek a költségvetés korrekciójához, emellett a bevételi és kiadási többlet nagyjából egyensúlyban van.Az OECD napokban megjelent országjelentésére reagálva a miniszter kijelentette: folyamatosan vizsgálja a kormány a forint sávjának kiszélesítési lehetőségét, de ennek még eddig nem jött el az ideje. Az államháztartás szeptemberi, 340 millió eurós deficitjéből a miniszter szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a tizenkét hónap összesített adata a meghatározó. Járai közölte: az előzetes adatok alapján az államháztartás októberben 60 milliárd forint fölötti szufficittel zárt, ami elsősorban a tizedik hónapban befolyt áfabefizetésekkel magyarázható.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.