A Matáv évente több mint negyven különbözô felületû új telefonkártyát jelentet meg mintegy hatmillió példányban.Ezek egy része ismeretterjesztô kártyasorozat, mint például a védett állatok vagy a Magyarország nevezetességei sorozat, de ilyenek a nônapra, a születésnapra és a különbözô névnapokra megjelentetett kártyák is.A telefonkártyák egy másik része távközlési szolgáltatásokkal foglalkozik: hívásátirányítás, konferenciabeszélgetés, ISDN stb., de ilyen például a Matáv új telefonos ügyfélszolgálati hívószámát bemutató 1212-sorozat is (vidra, kenguru, oroszlán, majom).Az ismeretterjesztô és a távközlési szolgáltatásokat bemutató kártyák nyolcszáz, ezernyolcszáz vagy ötezer forintosak, illetve régebbi kártyák esetében ötven- vagy százhúsz egységesek lehetnek.A kártyák egy kicsiny, de fontos részét adják a hirdetôi (reklám-) és a magánkártyák, melyeket partnereink megrendelésére bocsátunk ki. Ezek lehetnek nagy példányszámúak, mint például a Mol és a Hungária Biztosító kártyái, vagy kis példányszámúak, melyek a szokásos helyeken (postákon, hírlapárusoknál) nem kaphatók. Ilyen például a Coca-Cola, a McDonald’s vagy éppen a Fradi telefonkártyája.Ezeknek a kis példányszámú (kétezer–ötezer darab) kártyáknak a gyûjtôi értéke magas, így általában kétszáz forintos névértéküknél magasabb áron vásárolhatók csak meg.A Matáv jelenleg már csak úgynevezett forintalapú, nyolcszáz vagy ezernyolcszáz forint névértékû kártyákat forgalmaz.Kártyatörténet1991 nyarán kísérleti jelleggel a Balaton partján vezette be a Matáv a mára már sikerszolgáltatássá vált kártyás telefonálás lehetôségét. A gyors ütemben terjedô kártyás telefonok meghozták a telefonkártya népszerûségét is.A telefonkártyák ma már országszerte közel tizenhétezer készülékben használhatók. Ezek mintegy harmada Budapesten, a többi elsôsorban városokban, a Balaton partján, idegenforgalmi központokban található, de ma már szinte minden városban, nagyobb településen lehetôség van kártyás telefonálásra.A lassan nélkülözhetetlen mindennapi használati tárgynak számító, havonta közel félmilliós darabszámban megjelenô telefonkártya a kényelmes telefonálási lehetôségen túl a gyûjtôi szenvedély legdivatosabb célpontjává is vált.
Tisza Party's Energy Program Would Cripple Hungarian Households Financially
