Két hét múlva megalakul a MIT

Zivkovics
2000. 11. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

November 26-én megalakul a fiatalok érdek-képviseleti fóruma. Az új szervezetet azonban a korábbi tervektől eltérően nem Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak (NIT), hanem Magyar Ifjúsági Tanácsnak (MIT) fogják hívni, a NIT elnevezést ugyanis már egy másik ifjúsági szervezet lefoglalta. A nagyobb ifjúsági szervezetek még tavaly kezdtek tárgyalásokat azzal a céllal, hogy tíz év után rendeződjön képviseletük helyzete, s egy új, egységes fórum jöjjön létre.Nem dőlt még el, hogy a MIT teljesen egységes lesz-e, azaz csatlakozik-e hozzá a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács (Magyit), valamint az Országos Középiskolai Érdekképviselet (OKÉ), az a két szervezet, amely korábban felállt a tárgyalóasztaltól. Mint azt megírtuk: a Magyit főként az új érdekképviselet szervezeti felépítését kifogásolta, az akkori terveket antidemokratikusnak tartotta. Az OKÉ azt sérelmezte, hogy súlyához képest az új szervezetben nem kapna megfelelő szerepet. A csatlakozásról hozandó döntésüket befolyásolja, hogy a tegnapi tárgyaláson módosult-e a többi ifjúsági képviselet elképzelése a vitatott témákban. A tárgyalás lapzártánk után ért véget. A megalakuló érdekképviselet működtetésére az ifjúsági tárca a következő két évben 120 millió forintot irányzott elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.