A külföldi tőzsdékről érkező negatív hírek Budapesten is éreztették hatásukat. A tőzsdeindex délelőtti, váltakozó irányú mozgásait délután szomorú süllyedés váltotta fel. A BUX több mint egy százalékkal zárt előző napi értéke alatt. A Matáv 1,9 százalékkal, az OTP 2,3 százalékkal értékelődött le, míg a BorsodChem 1,8 százalékkal drágult. A részvényforgalom meglehetősen alacsony, mindössze 7,6 milliárd forint volt. A javuló gazdálkodási eredményekről számot adó Graphisoft négy százalékkal forgott szerdai értéke alatt, míg a csökkenő bevételt elérő Zwack szerény javulást produkált. Ma a Pick Szeged teszi közzé az év első kilenc hónapjában elért eredményadatait.A trend nélküli délelőtti kereskedést áresés váltotta fel tegnap délután a Budapesti Értéktőzsdén. A piac szereplőit nem biztatták semmi jóval a külföldi tőzsdék hírei. Távol-Keletről az irányadó indexek mintegy egy-két százalékos süllyedését jelentették a hírügynökségek, az USA-ban pedig elsősorban a fejlett technológiai társaságok részvényeinek áralakulását tükröző Nasdaq Composite esése riasztotta meg a befektetőket. Ennek tükrében nem volt meglepő, hogy a főbb európai tőzsdéken is szerény kezdés tanúi lehettünk.A pesti tőzsdeindex hárompontos visszaesése a külföldi tendenciák láttán teljesen érthető volt, az első órában bekövetkezett szerény emelkedés viszont annál inkább meglepetésnek számított. A BUX kevéssel 7800 pont fölötti értéke egyúttal a napi maximuma is lett, később rendre ez alatt a szint alatt ingadozott a mutató. Kora délutánig nem alakult ki egyértelmű irány, az index hatszor váltott előjelet, hol szerény nyereséget, hol pedig enyhe mínuszt jelzett. A kedvezőtlen fordulat délután állt be: a BUX tartós süllyedés után 7689 ponton állapodott meg.A nyereséggel záró részvények között az élen végzett a hazai spekulánsok két kedvence, a húsz-húsz százalékot dráguló Humet és Pannonflax. A vesztesek között továbbra is ott van a Synergon, amely 800 forint körül forgott napközben, majdnem hat százalékkal előző napi értéke alatt.Feltehetőleg a technológiai szektor kedvezőtlen nemzetközi megítélésének köszönhető, hogy a növekvő árbevételről és nyereségről számot adó Graphisoft kurzusa mintegy négy százalékot romlott. A Magyar Tőkepiacban közzétett gyorsjelentése szerint a Graphisoft N. V. az év első kilenc hónapjában 22,7 millió euró nettó árbevételt ért el, mintegy 5,5 millió euróval többet, mint az előző év azonos időszakában. A társaság konszolidált, nem auditált üzemi eredménye szeptember végén 2,86 millió euró volt, ami 447 ezer euróval több, mint egy évvel korábban. A társaság adózás előtti eredménye 1999 első háromnegyed évének végén 3,6 millió euró volt, míg az idén ez az összeg 4,46 millió euróra emelkedett. A Graphisoft nettó nyeresége a tavalyi 3,25 millió euróról az idén 3,8 millió euróra emelkedett. A társaság összes üzemi költsége 2000. szeptember végéig 16 millió euró volt, amely mintegy négymillió eurónyi növekedést tartalmaz. Az IT cég az idén az első kilenc hónapban 3,6 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, míg tavaly ez az összeg nem érte el a kétmillió eurót. A Graphisoft egy részvényre jutó hozama 0,37 euró volt szeptember végén, egy évvel korábban ez az összeg 0,31 eurót tett ki.A Zwack Unicum nyereségcsökkenésről volt kénytelen számot adni a háromnegyed éves gyorsjelentésében: az adózás előtti nyeresége 1,9 milliárd forint volt, ami 9,35 százalékkal alacsonyabb érték, mint 1999 azonos időszakában. A nemzetközi számviteli szabályok alapján készült konszolidált, de nem auditált gyorsjelentés szerint a csoport háromnegyed évi nettó árbevétele tízmilliárd forint volt, ami 7,5 százalékkal meghaladja a bázisidőszak árbevételét, de a növekedést az árak emelésével érték el. Az exportárbevétel 222 millió forint, ami 8,8 százalékkal magasabb, mint 1999 azonos időszakában. Az üzemi eredmény az egy évvel korábbihoz képest 7,35 százalékkal csökkent, 1,84 milliárd forint lett. A tőzsdén szerdán nem kötöttek üzletet a mérsékelt likviditású papírral, tegnap a részvény szerény forgalom után 6695 forinton zárt.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
