Kezdődő gyárépítés Pilisjászfalun

Szabó
2000. 11. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma kezdődnek Pilisjászfalun az autóalkatrészeket gyártó, amerikai tulajdonú Johnson Controls legújabb üzemberuházásának munkálatai. A cég a napokban kapta meg a jogerős építési engedélyt – nyilatkozta lapunknak Palotás Tibor ügyvezető igazgató, aki szerint a keddi falugyűlésen sikerült meggyőzni a kétkedőket.Eközben a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal több szabálytalanságot is feltárt az ügyben. Petrik János hivatalvezető zavarosnak tartja a beruházást. Elmondta: a cég semmis engedély alapján végzett előmunkálatokat a területen, ráadásul a korábbi rendezési terv módosítása körül is gondok vannak. Jelenleg a dokumentumokat vizsgálják, és a jászfalui hivatal illetékeseivel egyeztetnek a további lépésekről.Az építkezéssel kapcsolatos második falugyűlést eltérően értékelik a helybéliek. Kiss Antal, a Pilis-csabáért Egyesület elnöke szerint korántsem sikerült eloszlatni a környezetszennyezéstől tartó civil szervezetek aggályait. Az is gyanús, hogy a szomszédos önkormányzat és a cég közötti szerződést tudomása szerint titkosították. Molnár Béla, a Szövetség Pilisjászfaluért Egyesület alelnöke viszont úgy látta, hogy az ellenzők semmilyen komoly érvet nem tudtak felhozni a fejlesztés ellen. Kékesi László, Pilisjászfalu polgármestere reméli, hogy a közigazgatási hivatallal tisztázni tudják a gondokat. A szomszédos piliscsabai polgármesterrel együtt kifejezték szándékukat a „békés egymás mellett élésre”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.