A képviselők zárt borítékba helyezett vagyonnyilatkozatát az érintett kérésére ki kell adni – fogalmazta meg Majtényi László adatvédelmi biztos tegnap nyilvánosságra került állásfoglalásában. A Fidesz rövidesen javaslatot tesz a vagyonnyilatkozat-tétel újraszabályozására, eközben egyre több képviselő tárja a nyilvánosság elé vagyoni helyzetét.Egy-két napon belül elkészítik a Fidesz-frakció munkacsoportjai azt a törvénymódosító javaslatot, amelynek elfogadása esetén az országgyűlési képviselőknek csak egy, nyilvános vagyonnyilatkozatuk lesz – jelentette be tegnap Halász János frakcióvezető-helyettes. Elmondta: a fideszes képviselők eddig sem értettek egyet azzal, hogy a képviselőknek kétféle – egy nyilvános és egy titkos – vagyonnyilatkozata legyen. Emlékeztetett arra, hogy a titkos vagyonnyilatkozatot lehetővé tevő törvénymódosítást az előző, szocialista többségű parlament hozta.Halász János bejelentette: élve a helyi napilap, a Hajdú-Bihari Napló felajánlásával Debrecen mindhárom fideszes egyéni országgyűlési képviselője – Kósa Lajos polgármester, Pósán László, a párt helyi elnöke és ő maga – nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát.– Mihamarabb tegyen vagyonnyilatkozatot az összes önkormányzati képviselő és polgármester – szorgalmazta tegnap a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Tirts Tamás szerint a vagyonnyilatkozat megtételében és nyilvánosságra hozatalában Demszky Gábornak kell élen járnia.A Fidesz-frakció szívesen meghallgatná, hogy Demszkynek milyen ingatlanjai vannak Budakeszin, hogyan cserélte el Andrássy úti lakását, illetve hány lova van valójában – tette hozzá Tirts Tamás.Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke – frakciótársaihoz, Kuncze Gáborhoz és Hack Péterhez hasonlóan – nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát. Ennek alapján a politikus jelenleg házastársával közösen egy, az önkormányzattól vásárolt 159 négyzetméteres II. kerületi lakással, egy börzsönyi telek és parasztház 50 százalékával, egy hatéves Renault Twingo gépkocsival, valamint körülbelül kétmillió forintot tartalmazó takarékbetéttel rendelkezik. – Ha Torgyán Józsefben van egy szemernyi becsület, ő is nyilvánosságra hozza a titkos vagyonbevallását – jegyezte meg Magyar.Kuncze Gábor frakcióvezető álságosnak tartja a parlamenti képviselők, illetve a polgármesterek és önkormányzati képviselők vagyonelszámoltatására vonatkozó fideszes indítványt, mivel szerinte egy országgyűlési bizottság képtelen szakszerűen és gyorsan átvizsgálni ezt a személyi kört. Hozzátette: ezek a javaslatok egyetlen ember, Torgyán József ügyének „elkenését” célozzák.Mint arról beszámoltunk, Kuncze Gábor és Hack Péter korábban azzal a kéréssel fordultak az Országgyűlés mentelmi bizottságához, hogy adják ki részükre a zárt borítékba helyezett vagyonnyilatkozatukat. A testület elnöke, Isépy Tamás megtagadta a kérés teljesítését, mondván, a borítékot csak a bizottság nyithatja ki hivatalos eljárással.Isépy az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérte az ügyben. Majtényi László válaszában leszögezte: a vagyonnyilatkozat jelenlegi törvényi szabályozását elhibázottnak tartja. Véleménye szerint a nyilvánosság és az információs önrendelkezési jog szempontját egyaránt figyelembe vevő új törvényi szabályozásra van szükség.Az adatvédelmi biztos felidézte az Alkotmánybíróság határozatát, amely szerint a személyes adatok védelméhez való jognak az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Az adatvédelmi biztos kifejtette azt is, hogy már 1996-ban jelezte: indokolt a képviselők gazdagodását nyilvánossá tenni. Egy évvel később is állást foglalt, amely szerint a vagyonnyilatkozattal összefüggő szabályozás ellentmondásos. Az ombudsman leszögezte: ha a képviselő nem rendelkezhetne a saját adataival, akkor ez az információs önrendelkezési jog alkotmánysértő korlátozását jelentené. Mivel a vagyonnyilatkozat kapcsán nincs olyan alkotmányos cél, amely megindokolhatóan korlátozná a képviselők önrendelkezési jogát, ezért a vagyonnyilatkozatot az érintett kérésére ki kell adni. Isépy Tamás közölte, elfogadja az adatvédelmi biztos érvelését. Egyetért a megállapításokkal, közöttük azzal is, hogy rossz a törvény, aminek elfogadását az MSZP erőltette az előző ciklusban. Mint megtudtuk, a mentelmi bizottság kedden tárgyal az ügyről. A bizottság elnöke javasolni fogja, hogy a testület változtassa meg korábbi határozatát, és a vagyonnyilatkozatot adják ki az érintett kérésére.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
