Ózdon az önkormányzat nem hátrált meg, és végrehajtotta a jogerős bírósági végzéseket. A kilakoltatások után az Árpád vezér út 11. szám A és B lépcsőházát sikerült újra emberivé varázsolni, ami a 400 millió forintos forráshiánnyal küzdő önkormányzatnak jókora terhet jelentett. A teljes rekonstrukció 21 millió forintba került.A város vezetőinek terveiben viszont szerepelt a városrehabilitációs program felgyorsítása, amelyhez pénz kell. Ezért a B lépcsőház 12 lakását értékesíteni akarták, de nem akadt a városban 12 licitáló. Így hát maradtak bérlakások, amelyekért komoly verseny alakult ki, ismerve a városban meglévő lakáshiányt. Sokan a versenytárgyaláson való részvétel feltételét sem teljesítették egykönynyen. Közel százezer forint óvadék és a fenntartási költségekhez megfelelő kereseti igazolás volt a feltétel, ezt követte a licit.Aki a kétszobás lakást nem volt hajlandó másfél millió forintért megvásárolni, a bérlakás elnyeréséért mélyen a zsebébe nyúlhatott. Az átadott bérlemények után nem nő tovább az ingatlankezelő 105 milliós kintlévősége. Gond viszont a meghiúsult eladás miatti bevétel elmaradása, mert abból akarták finanszírozni a városrehabilitáció következő lépéseit. Márpedig Ózdon eltökélt szándék a város arculatának mielőbbi helyreállítása.
Három kutya marcangolta a férfit Borsodban, itt a következménye
