Az állam feladata, hogy segítsen olyan másolható, követhető, fejleszthető mintákat nyújtani, amelyek továbbadhatók más településeken, országrészeken és a Kárpát-medencében. Ezekhez a mintákhoz kíván a Széchenyi-terv keretet teremteni – hangzott el a Kor-Határ Alapítvány hét végi, visegrádi konferenciáján, amelynek a Széchenyi-terv volt a témája.Fontosnak tartottuk, hogy a fiatalok közelebbről is megismerkedjenek a programokkal, véleményüket közvetlenül a döntéshozókkal közöljék, mivel a Széchenyi-terv a 17–30 éves korosztály életét, jövőjét határozza meg – mondta lapunk érdeklődésére Virág András, a konferenciát rendező Kor-Határ Alapítvány titkára.– A Széchenyi-terv hét olyan területre összpontosít, amely motorszerűen magával húzhatja a gazdaság többi részét, és jótékonyan hat a társadalom egészére – ismertette a program lényegét Matolcsy György gazdasági miniszter. Ilyen terület az infrastruktúra fejlesztése, a mezőgazdaságban a külföldön keresett termékek körének bővítése, a vállalkozások erősítése, a tudományos kutatási programok beindítása, a regionális fejlesztés és az otthonteremtés. Matolcsy hangsúlyozta: a terv része az idegenforgalom és a gyógyturizmus fejlesztése.– A célra 25 milliárd forintot fordít jövőre a költségvetés, ez az öszszeg több mint a kétszerese annak, mint amennyit az egész idegenforgalom az idén kapott – emelte ki. Megjegyezte: a teljes programra 2001-ben és 2002-ben 300-300 milliárd forintot fordít az állam.– A digitális Magyarország megvalósításához finanszírozó, támogató államra is szükség van, ebben nyújt segítséget a Széchenyi-terv – jelentette ki a konferencián Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Ugyanakkor hangsúlyozta az állam szabályozó szerepét is, amely elengedhetetlenül fontos az információs társadalom kialakításához.Az otthonteremtési, a bérlakás- és panelfelújítási programról Sasvári Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese számolt be.
Felelősséggel vállalt lét
