Kovács László mint cégér

Kovács László nem néz Aktuálist. Talán sikerült túllépnie a napi aktualitásokon; talán el kell csapnia a sajtószemlézőjét a Köztársaság téren, mert reggel a személyes érintettség dacára sem rakta az asztalára az előző esti tévéműsor tartalmi kivonatát. Akkor ugyanis a pártelnök nem mondhatta volna első körben a sajtónak, hogy nem tud reagálni Németh Miklósnak az Aktuálisban elhangzott éles megfogalmazásaira, mert fogalma sincs, az exkormányfő mit mondott.Németh mondandójának lényege az volt, hogy csupán Kovácscsal, valódi szervezeti és személyi megújulás nélkül fikarcnyi esélye sincs az MSZP-nek másfél év múlva a Fidesz ellen. Vezethetnek a szocialisták a közvélemény-kutatásokban, sőt megszerezhetik számszerűen a legtöbb szavazatot az urnáknál – a választási matematika miatt éppúgy ellenzékbe szorulhatnak, mint 1998-ban, vagy mint Al Gore Amerikában. Lehet, hogy Németh Miklóstól bárdolatlanság volt megosztani a nyilvánossággal pártjának épp regnáló elnökéről alkotott, korántsem hízelgő véleményét – mentségére szolgál, hogy Londonban és azelőtt is parancsoláshoz szokott, így nehezen tűri a neki szánt másodhegedűs szerepkört. A kongresszust megelőző rivalizáláson túl azonban tévényilatkozata a jelenlegi MSZP-elnök jellemrajzát illetően is beszédes: egy túl hajlékony, túl behízelgő hangú vezető (aki másképp diplomatikus, mint a párton belüli pártokat egymás ellen ösztönös érzékkel kijátszó Horn Gyula volt) inkább elúsztatja, mint összefogja ezt a laza érdekkonglomerátumot.Kovács valójában megoldhatatlan feladatot igyekszik menedzselni – egyelőre bravúrosan elkerülve az összeomlást. A vidéket járó, nem titkoltan kormányzati ambíciókat dédelgető Németh nélkül pillanatnyilag nincs ütőképes szocialista párt – márpedig Kovácsnak utolsó esélye 2002, hogy miniszterelnök legyen. (Demszky harsány „kihívói” kampányszövege már csak ezért is merő blabla.) Kovács Lászlónak tehát úgy kellene lavíroznia, hogy miközben az MSZP nyer, ő ne veszítsen. E kétfrontos harchoz pedig olyan pártbéli szövetségeseket is meg kell nyernie, akik nem egészen Grál-lovagok.A Kovács-féle marketing ennek megfelelően egy szál kötélen egyensúlyoz a szocialista szakadék fölött. Úgy kell minden, nem formális hatalmat a kezére játszani, hogy közben ne zúzzák szét a pártot, amely segítségével ezt a hatalmat esetleg majd érvényesíteni tudja. Ezt segíti, hogy az MSZP-ben a kifelé irányuló taktikát illetően nincsenek számottevő viták: miután felismerték, hogy az egységes Fideszen nem képesek fogást találni, idén már lényegében csak a koalíciós társakkal bíbelődtek. A Békejobb képmutató feldicsérése, a kisgazdák elleni összehangolt offenzíva ugyanazt a célt szolgálta, mint a MIÉP-kártya folyamatos emlegetése: ha nem tudunk többletszavazatot szerezni, az is jó nekünk, ha ők veszítenek. A botránypolitizálás tetőzése a kétéves költségvetés elfogadásának megtorpedózásával függ össze. Utána a koalíció már nem kényszerül szakítópróbára, rendre a kormányoldal tematizál, s kiderülhet, hogy Kövér László nem beszélt a levegőbe: az ellenzéknek egy sikerpályára állt országban tényleg nincs az emberek számára érdemi mondanivalója.Kovács László azonban olyan irányból kapott (vagy kért) segítséget vakmerő artistamutatványához, amely „minden gyanún felül áll”: a liberális véleményformálóktól. Már a „szövetségesi” időkben is fel-felröppent, hogy egy Kovács–Kuncze-kormányzat ideálisabb volna az „európai elvek” érvényesítésére; manapság egy Kovács–Fodor párost tartanának eszményinek. Talán nem véletlen, hogy a minőségi liberális újságírás kisszámú képviselőinek egyike, Mészáros Tamás a közelmúltban éppen Fodor Gáborról és Kovács Lászlóról közölt némiképp kínos apológiát. (Lapunk a Fodor-féle mennybemenesztéssel már foglalkozott, sazzal is, mi indíthat egy eddig tiszteletre méltó publicistát ilyesfajta elvtelennek tetsző váltásra.)A 168 Órában közreadott hűségdolgozat már címválasztásában (Egy szocialista úr) is stílbravúr – kijelöli a célt: fából vaskarikát esztergálni. Akár megbízásról, akár önkéntes buzgalomról van szó, e szöveg (amilyen például Orbán Viktorról még nem született) arról beszél: milyen önképet szeretne sugallni magáról a szocialisták elnöke. Eszerint Kovácsnak – mint afféle úriembernek – nem elég a napisajtó nyújtotta gyorsreagálási lehetőség (noha már ezek is Göncz Árpád elárvult népszerűségi pozíciójába repítették): több idő kell neki, hogy „árnyaltabban, kifejtőbben beszélhessen”, miként a készséges Hardy–Forró duó kérdéseire tette. Ugyanis „most, ebben a műsorban mutatkoztak meg igazán a pártelnök médiaszemélyiségének sajátos erényei”.Sajátos erényei csak különös vágású embernek vannak – de vegyük ezt a reménybeli udvari publicista botlásának. Kovácsot párttársai is azzal „áztatják”, hogy „szorgalmas, ám halvány; közérthető, de túlságosan is visszafogott” – ezek a negatívumok. Ám ez merő ráfogás, mert most, hogy „higgadt okfejtései teret kaptak”, kiderült, hogy Kovács nem „egyperces” politikus, akinek „az a kétmondatos riposzt az erőssége, amelyben szellemi kapacitása ki is merül”. Másoké tehát ebben merül ki, ezért egyenesen erény, hogy „agyonegyeztetett, mindenki szájából szabatos egyformasággal hangzó szlogeneket nem érdemes rábízni”. Ez egyszerűen nem igaz. Kovács „egyperceseiben” éppúgy szlogenekkel operál, mint bármely más médiapolitikus. A „fordított Robin Hood”-poént például minden lehetséges fórumon elsütötte. Ennek tudatában gyönge állítás, hogy nem „elmés közmondások, népi szentenciák és jelszóigazságok kinyilatkoztatójaként alkalmazandó” (Orbán- és Torgyán-kritika); merthogy „az ő egész metakommunikációja is azé a gondolkodó emberé, aki akkor fogalmazza mondandóját, amikor beszél, és nincsenek előre gyártott fordulatai, betanult patentjei”. Mészáros is érzi, hogy túllőtt a célon, mert hozzáteszi: ez a spontaneitás „nem jelenti azt, hogy az egykori külügyminiszter improvizál”. S jöhet is a diplomáciai rutin magasztalása: ez a magabiztosság „nem mellékesen némileg fejlettebb agyműködésre vall, mint amilyennel az előre gyártott elemekből retorizáló szajkópolitikusok rendelkeznek”. (Kollektív becsületsértés.)Előttünk áll tehát a tökéletes vezető, aki nem képes ugyan megszólítani a választói tömeget – annál inkább a finnyás értelmiséget. (Az ő feladatuk lesz aztán a tömeg meggyőzése.) Kovács sajátos kommunikációs zsenijének taglalása még hosszan indázik, de azért az egyszerű népnek is tudtára adatik, hogy „őszülő, ízléssel öltözött, mértékkel mosolygó férfiról” van szó, akiből „magától értetődő megbízhatóság sugárzik”. Ez pedig „egy régi vágású konzervatív korrektsége, jólneveltsége” – vagyis polgárok, figyelem: itt van a ti emberetek, nem ott, ahol keresitek! A szerző azért sejti, hogy ez arcátlanul sok, ezért magyarázkodik: „Ha ránéz az ember, nem az jut eszébe róla, hogy melyik pártot képviseli, hanem az, hogy lám, egy önazonos, megnyerő tekintetű, disztingvált úr.”Ebből viszont az következik, hogy az önazonos Kovács pártot tévesztett. Mészáros emiatt egy huszárvágással a másképp szocializálódott közeget feddi meg, így, kongresszus előtt: „Hogy a szocialisták közül jó néhányan idegenkednek tőle, az őket minősíti. Az okosabbjának azonban fel kell ismernie, hogy Kovács személyes jellemzői csak hasznára válhatnak pártjának.” Merthogy mindenki másra ráunt a nép. Igaz, hogy a Kovács-imázs meg eredendően ásítást kelt, de ez nem baj: „Kovács jovialitása, tárgyszerűsége és kivált önuralma itt és most egyáltalán nem unalmas. Ellenkezőleg: egyre izgalmasabbnak tetszik.” Már csak azért kell szurkolni, hogy ez a „csakazértis kulturált magaviselet a saját szívós, kitartó módján miként emelkedik ki ellenfeleiéi közül”. S aki ezek után még nem szégyellte el magát, hogy minderre nem döbbent rá Mészáros okos szavai nélkül, az érezze magát majomnak: „Kovács csakugyan az európai civilizáció képviseletét jeleníti meg ebben a politikai őserdőben”.És így tovább, hosszan, burjánzón, mint az őserdei lián. Sehol egy negatívum (Németh Miklós nyilván csak irigy, mikor kritizál); a konklúzió pedig az: Kovács maga a cégér. A cégéres Kovács helyében én mértékkel örvendeznék e komikus dicshimnusznak. Félistennek lenni naphosszat fárasztó dolog. Cégérként az ajtófélfa fölött himbálózni azonban még fárasztóbb.