Dömötör Csaba felszólalásában kiemelte, hogy Ukrajna ügyében az Európai Uniónak figyelembe kell vennie a gazdasági következményeket is. „Először is azt szeretnénk kérni, hogy amikor kidolgozzák az Ukrajna-politikájukat, akkor végre vegyék figyelembe a gazdasági következményeket is. Európa eddig elköltött 169 milliárd eurót a háborúra, és az új hétéves költségvetésben további 100 milliárd eurót adnának” – mondta.

Fotó: AFP
Hozzátette:
A közvetett kiadásokat is beleértve a költségvetés akár 20 százaléka is mehet Ukrajna irányába.
A politikus szerint ez a vita nemcsak Ukrajnáról szól, hanem arról is, hogy ha az európai gazdaság stagnál, akkor a forrásokat más területekről kell elvonni.
Úgy fogalmazott:
Ezért akarják leépíteni a kohéziós támogatásokat és az agrárkasszát is. Nem lehet úgy Ukrajnának segíteni, ha az európai gazdaság közben belerokkan.