Közelít az unióhoz a vámtörvény

Barát Mihály
2000. 11. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leghamarabb 2001 végén várhatók újabb változtatások a vámtörvényben, az idei évben életbe lépett módosításokat követően – közölte Beszteri Sára, a Pénzügyminisztérium vám- és forgalmiadó-főosztályának vezetője tegnap, a Budapesten tartott Vám- és pénzügyek a harmadik évezred küszöbén című konferencián. Elmondta: az uniós csatlakozásnak a számítások szerint pozitív mérlege lesz majd, hiszen EU-forrásokból ezt követően közel 300 milliárdos bevételhez juthat majd Magyarország. A főosztályvezető szerint a jelenlegi, hozzávetőlegesen 100 milliárd forintot kitevő vámbevételek a következő 1-2 évben 70 milliárd forintra csökkennek, de az uniós csatlakozással együttjáró magasabb mezőgazdasági vámbevételek miatt 2003-tól elérik majd a 90 milliárd forintot.Vámosi Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese előadásában leszögezte: a következő két év nem hoz gyökeres változásokat az adórendszerben, és a kormányzati elképzelésnek megfelelően az adóreform sem valósul meg ebben a kormányzati ciklusban.Ledniczkyné Bárány Erzsébet, az OTP Bank Rt. vámüzletágának igazgatója a konferencián elmondta: az OTP Bank vámpénztári hálózata 110 elérhetőségi pontjával a legszélesebb Magyarországon. Tavaly 13 ezer ügyfél 45,1 milliárd forintot fizetett be az OTP vámpénztárain keresztül a Magyar Államkincstárba. Jelenleg 20 ezer ügyfél veszi igénybe a szolgáltatást, piacvezető szerepet biztosítva ezen a területen is az OTP-nek.Wolf László vezérigazgató-helyettes közölte: a hitelintézet piaci részesedése a mérlegfőösszege alapján eléri a 23 százalékot. A források között meghatározók a lakossági betétek. A kihelyezett hitelek között a vállalkozói kölcsönök dominálnak, ami a vezérigazgató-helyettes szerint a javuló gazdasági helyzettel magyarázható. A pénzintézet több mint ezer bankautomatát tart fenn, és a bankkártyák száma eléri a 2,6 milliót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.