Közös koreai valuta?

2000. 11. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az együttműködés lehetőségeiről tárgyaló észak- és dél-koreai delegáció tegnap megállapodott abban, hogy különleges közös elszámolási egységet vezetnek be a két ország közötti üzleti fizetések rendezésére. Li Keun Kjung dél-koreai főtárgyaló a megállapodást Szöulban ismertetve valutának nevezte az elszámolási egységet, és azt mondta, hogy azt ugyan kizárólag az észak–déli ügyletekben fogják használni, de ebben a körben úgy fog működni, mint az euró.A közös elszámolási egységet a dollár mellett fogják használni. A dél-koreai beszámoló szerint már sikerült elsimítani a nézeteltéréseket a beruházásvédelemben, a kettős adóztatás elkerülésében, a fizetési rendszerben és a kereskedelmi viták megoldásának módszereiben is.A szakértői szintű tárgyalások csütörtökön kezdődtek az észak-koreai fővárosban, Phenjanban. Jogi alapszerződésekben akarnak megállapodni, amelyek előmozdítanák a Korea-közi gazdasági együttműködést. – Már az utolsó ecsetvonásoknál tartunk – mondta pénteken a dél-koreai küldöttség vezetője. A tárgyalások első fordulóján, szeptemberben a dél-koreai fél azzal tette gördülékenyebbé az egyezkedést, hogy 500 ezer tonna élelmiszersegélyt ígért Észak-Koreának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.