Kevéssel előző napi értéke fölött fejezte be a tegnapot a pesti tőzsde indexe. A kereskedés első perceit leszámítva végig pozitív tartományban állt a mutató, napi maximumát délben érte el, amikor mintegy százhetven pontnyi nyereséget mutatott. A forgalom meghaladta a csütörtöki mennyiséget, de optimizmusra továbbra sem ad okot. A brókerek összesen tizenkétmilliárd forint értékben üzleteltek az azonnali részvénypiacon. A befektetők óvatossága a külföldi piacokon is tetten érhető. Megfigyelők szerint az elhúzódó amerikai elnökválasztás az invesztíciók visszafogásának elsődleges oka. Tegnap három társaság – az Egis, az IEB és a Pick – tette közzé háromnegyed éves gyorsjelentését. A BorsodChem vezérigazgatója nyilvános vételi ajánlat tételére szólította fel egyik tulajdonosát, a Milford Holdingot.Az elhúzódó amerikai elnökválasztással magyarázzák az elemzők az invesztorok óvatosságát. A részvényforgalom a főbb piacokon mérsékelt, s a kereslethiány nyomott árszinteket eredményezett a tengerentúlon, a Távol-Keleten és Európában is. A Budapesti Értéktőzsde indexe ötven ponttal kezdett előző napi értéke alatt, de ezt a hátrányt percek alatt ledolgozta, s ezt követően a kereskedés végéig pozitív tartományban mozgott. Délig az emelkedés, délután lassú, de szinte folyamatos süllyedés jellemezte a BÉT mutatóját. Záráskor kevesebb mint 7700 pontot mutatott az index, 0,12 százalékkal többet, mint egy nappal korábban.Taktikainak tekinthető felhívást intézett tegnap Kovács F. László, a BorsodChem elnök-vezérigazgatója a társaság egyik tulajdonosához, a Milford Holding képviselőjéhez. A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint Kovács F. László M. N. Rahimkulovhoz – a Milford képviselőjéhez – írt levelében annak a hazai tőkepiacon elterjedt véleménynek adott hangot, miszerint a Milford és kapcsolódó partnerei lényegesen nagyobb részesedéssel rendelkeznek a BC-ben, mint amekkora tulajdonrészt (24,58 százalékot) hivatalosan bejelentettek. Az elnök-vezérigazgató arra szólította fel a Milfordot, hogy ha a közvetett vagy közvetlen részesedése meghaladja a Milfordnak a 33 százalékot a magyar vegyipari társaságban, akkor tegyen nyilvános vételi ajánlatot a többi részvényes felé. Amennyiben a Milford és együttműködő partnerei 33 százalék feletti részesedéssel rendelkeznek, akkor e felszólítás nélkül is ajánlattételi kötelezettség hárul rájuk az értékpapírtörvény szerint. A BC felszólítása azért bír mégis jelentőséggel, mert a közeljövőben sorra kerülő rendkívüli közgyűlésen ezek után különös lenne, ha a Milford az általa deklarált kevesebb mint 25 százaléknál nagyobb szavazatarányt képviselne. A tőzsdén tegnap meglehetősen tág határok között – 7700–8280 forint között – mozgott a kurzusa, a zárásban a sáv alját közelítette az árfolyam.Tegnap nem gyakorolt érdemi hatást a részvénykereskedelemre az a három gyorsjelentés, amelyet az Egis, az Inter-Európa Bank és a Pick Szeged tett közzé. Az Egis az év első kilenc hónapjában 6,5 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 29,1 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál. A magyar számviteli előírások alapján készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint a nettó árbevétel 20,4 százalékkal bővült, 46,365 milliárd forintot ért el. A növekedés motorja a sikeres export. A külföldi eladásokból 22,931 milliárd forint árbevétele származott a társaságnak, ami 43 százalékkal magasabb az 1999 háromnegyed évi exportnál. Az Egis csoport belföldi értékesítése 23,434 milliárd forint volt, 4,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az Egis hazai piaci részesedése a 2000. első nyolc havi forgalmi adatok alapján 7,6 százalékra mérséklődött az 1999 azonos időszakában mért 8,7 százalékról.A Pick Szeged Rt. konszolidált, adózott nyeresége 2000 első háromnegyed évében 2,83 milliárd forint volt, ami 15,9 százalékkal magasabb az 1999-es első kilenc havi profitnál, és a 2,9 milliárd forint körül várt piaci várakozástól csak hajszálnyival maradt el. Az IEB látványosan fordított ebben az évben: míg 1999. szeptember 30-án 166 millió forint veszteséget mutatott a társaság mérlege, addig a mostani gyorsjelentésben 1,37 milliárd forintos nyereségről adtak számot.
Nem létezik nemzeti szuverenitás Manfred Weber szerint
