Ma szavaznak az adótörvényekről

Blázsovics-Pásztor
2000. 11. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házbizottság tegnapi rendkívüli ülésén elutasította az MSZP-frakció javaslatát arról, hogy a parlament halassza el az adótörvények mai zárószavazását. A szocialisták javaslatukat egy feljegyzéssel indokolták, amelyből szerintük kiderül, hogy az adótörvények elfogadása súlyos visszaélésre adna lehetőséget.Nem derült fény olyan tényre, amely azt bizonyítja, hogy az adótörvények keddi zárószavazását el kellene halasztani. Az sem nyert bizonyítást, hogy visszaélés történt volna a törvény előkészítése során – jelentette ki Áder János, az Országgyűlés elnöke a házbizottság tegnapi rendkívüli ülése után. Mint mondta, a szocialisták kivételével minden frakció egyetértett azzal, hogy a szocialisták által felvetett ügy – ügyvédi irodának adott megbízás – nincs összefüggésben az adótörvények előkészítésével, hiszen augusztusban – amikor az MSZP által hivatkozott feljegyzés készült – az adójogszabályok már a parlament előtt voltak.Áder János hangot adott azon véleményének is, hogy az MSZP kezdeményezése provokáció, hiszen a szavazás elhalasztását, illetve a házbizottság összehívását késői időpontban kezdeményezték. – Holott erről az ügyről a szocialisták néhány nappal korábban már tudomást szereztek – tette hozzá a házelnök. Leszögezte: ha az MSZP-nek valóban szándékában állt volna ezt a kérdést érdemben megtárgyalni, akkor nem az ülés kezdete után juttatják el a kezdeményezést az Országgyűlés elnökének. Mint mondta, az ilyen eset példa nélküli, és az MSZP rosszhiszeműségét bizonyítja.„A rendelkezésünkre álló információk szerint alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy az adótörvények elfogadásával – kifejezetten azon törvényszakasz elfogadásával, amely jelentős adótartozás megfizetésétől mentesíti a költségvetési szerveket – 1995. január 1-jére visszamenőleges hatállyal – az Országgyűlés a közpénzekkel való felelős gazdálkodás helyett korrupcióra, súlyos visszaélésekre, illetve azok leplezésére teremtene lehetőséget” – áll Kovács László szocialista pártelnök Áder Jánoshoz írt levelében. A levél szerint egy 2000. augusztus 21-i feljegyzésból kiderül, hogy az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága vizsgálati megállapításai szerint a Környezetgazdálkodási Intézetet 535,293 millió forint befizetési kötelezettség terheli áfakülönbözet, bírság és késedelmi pótlék címen. A feljegyzés tanúsága szerint a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárának különös érdeke fűződött ahhoz, hogy a Pénzügyminisztérium és az általa kiválasztott ügyvédi iroda megbízást kapjon. A feljegyzés érdekes megfogalmazásokat tartalmaz: „az APEH elleni per vitelét, valamint a Pénzügyminisztérium (PM) és az APEH szakembereivel való folyamatos tárgyalást a Béhm ügyvédi irodára kell bízni, mivel így jóval nagyobb esély mutatkozik a pernyertességre, illetve időközbeni kedvező PM-állásfoglalás kiváltására”. A levél egy másik részében az szerepel, hogy a PM-mel folytatott háttértárgyalások révén lehetővé válik a KGI-t terhelő kötelezettség nagyobb részének törlése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.