A magyar és a román környezetvédelmi minisztérium közösen kér az Európai Uniótól tízmillió dollár támogatást ahhoz, hogy a Felső-Szamos és a Tisza vízgyűjtő területén lévő nyolc romániai vállalatnál környezetvédelmi beruházásokat hajtsanak végre.A gyorssegély ötletét korábban magyar részről vetették fel az EU környezetvédelmi biztosának, aki támogatta az elképzelést. Ezt követően Gönczy János, a Tisza és a Szamos kormánybiztosa Kolozsvárott találkozott Liliana Marával, a román környezetvédelmi minisztérium vezérigazgatójával. A két környezetvédelmi illetékes megfogalmazta a közös javaslat tervezetét, amely jövő hét szerdáig a két állam környezetvédelmi miniszterének aláírásával jut majd el az Európai Unióhoz. Gönczy János tegnap úgy nyilatkozott: Románia komoly környezetvédelmi terveket dolgozott ki, gazdasági helyzetük azonban nem teszi lehetővé a szennyező létesítmények átalakítását. A két ország ezért együtt próbál külső finanszírozást találni a tervekhez. Montskó Éva, a kormánybiztosi iroda szóvivője lapunk kérdésére megerősítette: a magyar állam a közeljövőben magyar bíróság előtt pert indít a januári tiszai ciánszennyezést okozó Aurul Rt. ellen. Információink szerint a nagybányai vállalat is szerepel az uniós segítségre pályázó romániai cégek nevét tartalmazó listán.
Európában is egyre többen mondják ki: Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
