Szlovákia önállóságának nyolcadik évében negyedik alkalommal vonulhatnak a polgárok a népszavazási urnákhoz, hogy véleményt mondjanak – a szlovák alkotmány megfogalmazása szerint – „az ország életét alapvetően befolyásoló kérdésről”. Ma nevezetesen arról, hogy tartsanak-e az országban idő előtti választásokat a jelenlegi kormánykoalíció mandátumának lerövidítése nyomán. Érdemes megemlékezni arról, hogy az eddigi három népszavazás egyike sem volt eredményes, azaz a jogosult választópolgárok 50 százaléka még egyszer sem vett részt a referendumon, ami által azok eredménye kiértékelhetetlen volt, és semmi következménnyel nem járt. A mostani, a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom által kezdeményezett népszavazásra az eddigi felmérések szerint ugyanilyen sors vár. Az ellenzék szempontjából a legoptimistább előrejelzés szerint is csak a jogosultak 42 százaléka vonul az urnákhoz, s azok közül is mintegy húsz százalék nemmel kíván válaszolni a feltett kérdésre. Ennek alapján az várható, hogy Vladimír Meciar rövid két év alatt harmadik vereségét szenvedi el (az elsőt az 1998-as parlamenti, a másodikat pedig az 1999-es közvetlen elnökválasztás jelentette).A szlovákiai elemzők a népszavazások iránti érdektelenséget – úgy általában – azzal magyarázzák, hogy az ez idáig feltett kérdések mindig szűk pártérdeket szolgáltak, leszámítva persze az 1997-est a közvetlen elnökválasztásról, azt azonban a Meciar-kabinet meghiúsította, nem készített szavazólapokat a kérdéshez. A mostani sem más, hiszen egyértelmű, hogy a volt háromszoros kormányfő negyedik visszatérésének szándékát takarja a kérdés. S igaz ugyan, hogy egy esetleges választásokon most megint Meciar mozgalma győzne, hiszen csaknem harmincszázalékos népszerűségnek örvend a DSZM a felmérések szerint, de ez már évek óta változatlan, ahogy az is, hogy Meciar a legnépszerűtlenebb politikus, stílusát és vezetési formáját a választók 65 százaléka elutasítja. Ez lehet az oka annak, hogy bár a jelenlegi kormánykoalíció eddig népszerűtlen intézkedései következtében a lakosság több mint háromnegyedének csalódást okozott kétéves tevékenységével, nem óhajtják Meciar visszatérését a hatalomba, ennélfogva ignorálni szándékozzák a népszavazást.Van azonban egy másik magyarázat is arra, miért viszonyulnak tartózkodóan Szlovákia polgárai a most kiírt népszavazáshoz. A felmérések szerint ugyanis Szlovákia lakosságának csaknem 75 százaléka Európa-orientált, bízik abban, hogy az ország rövidesen az EU tagja lehet. Viszont ők azt is tudják, hogy ez Meciarral nem érhető el, a csatlakozásra kizárólag a jelenlegi kormánykoalíció nyújt esélyt. A szlovák sajtó szinte biztosra veszi ezért a népszavazás sikertelenségét, kész tényként beszél Meciar harmadik vereségéről, központi kérdésként értekezve arról, távozik-e végre a politikából a „Vezér”.
Európában is egyre többen mondják ki: Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
